|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 57 találat | lapozás: 1-30 | 31-57 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Balogh László 2008. szeptember 18.Az erdélyi magyaroknak egykor szimpatikus Dávid Ibolya, az MDF elnök asszonya négy évvel ezelőtt Balsai Istvánt, Horváth Balázst, Kelemen Andrást és Szászfalvi Lászlót, az alapító tagokat kirúgatta a pártból. Ezt követően nemsokára neves politikusokat (sokuk MDF-alapító is), Balogh Lászlót, Csampa Zsoltot, Ékes Józsefet, Fülöp Istvánt, Lezsák Sándort, Medgyasszay Lászlót, Németh Zsoltot (nem a fideszes Németh Zsoltról van szó, hanem volt MDF-es névrokonáról), Pichler Imrét és Püski Andrást is kizártatta a pártból. Ezt a kiebrudalást jogerős bírósági határozat is jogellenesnek minősítette. Dávid Ibolya később a szocialistákhoz kötődő Tisztelet Társasága tagjait MDF-es támogatással bejuttatta a parlamentbe. Az elnök asszony szerepe és pártja hozzájárulása a budapesti főpolgármester újraválasztásához és a második Gyurcsány-kormány újjászületéséhez mindenki számára ismert. Legújabb választási húzása riválisa, Almássy Kornél titkosszolgálati eszközökkel való eltávolítása. Nevezettet egy titkosszolgálati úton beszerzett hangfelvétellel próbálták leszerelni pártelnöki ambícióiról. Almássy előbb védekezett, ellenállt, majd úgy járt el, ahogyan ezt Dávid Ibolya előírta: ,,Arra kérem, vonuljon ki a Magyar Demokrata Fórum politikájából és a közéletből, mert méltatlan egy demokratikus parlamentben az, aki ilyen eszközöket igénybe vesz, vagy ilyen eszközöket maga támogat". Dávid Ibolya nem árulta el, hogy a titkosszolgálati anyagot ki juttatta el hozzá. Nyakó István, az MSZP szóvivője egy nagyváradi baloldali magyar ifjúsági értekezleten a magyarországi kampánytechnikáról kifejtette: ,,Lényegében mindig két tábor van, az egyik lehülyéz és lopással vádol, a másik a te táborod. Nos, csak az utóbbit kell figyelembe venni, nekik kommunikálunk, őket kell megtartani, a másik oldalt úgy sem lehet soha meggyőzni. " Továbbá: ,,Az újságíróval egymásra vagyunk utalva. Vagy adsz nekik hírt, vagy kitalál ő valamilyen hülyeséget. Nos, akkor meg tálalj inkább te valamilyen hülyeséget neki. Ha politikát akarsz eladni és mozgósítani, azt, sajnos, a bulvársajtóban lehet leginkább, mégpedig rövid üzenetekkel. "A politikai cinizmus csúcsteljesítménye ez. /Sylvester Lajos: A pártépítő ,,állam asszony” = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 18./2008. november 26.A fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő debreceni Kocka Kör Tehetséggondozó Kulturális Egyesület november 22–23. között rendezte meg a „Határon túli magyar tehetséggondozó központok létrehozásának lehetőségei” elnevezésű konferenciáját, amelyet a Szülőföld Alap (www.szulofoldalap.hu) támogatott. A rendezvényre Ausztriából, Romániából, Szlovákiából, Csehországból, Horvátországból és Szerbiából érkeztek a határon túli magyar szervezetek képviselői. A konferencián a magyarországi tehetséggondozás jeles képviselői, többek között dr. Balogh László (a Magyar Tehetséggondozó Társaság elnöke) és dr. Mező Ferenc (a Kocka Kör Tehetséggondozó Kulturális Egyesület elnöke) tartott előadásokat, valamint számos határon túli magyar szervezet képviselője mutatkozott be. A jövőben (már 2008 októberétől beindult) közösen szervezett képzések, továbbképzések, szakkönyvek megjelentetése, közös pályázatok, oktató- és diákcsere lehetőségek, nemzetközi kutatásban való együttműködés valósul meg a konferencián résztvevő szervezetek együttműködésében. A konferencia erdélyi résztvevői – a kolozsvári Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület képviseletében Somai József és Cseke Mónika Zsófia, – a Centurion Egyesület részéről pedig Török Melinda Mária voltak. /Cseke Mónika Zsófia: Napirenden a tehetséggondozás. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 26./2010. augusztus 10.A gidófalvi veszedelem emléktáblájaKátai Károly hétéves gyerek volt, amikor 1950 szeptemberében a gidófalviak közel egyhetes kollektívellenes lázongása, a belépési nyilatkozatok elégetése után a román néphadsereg katonái milicistákkal és szekusokkal elegyesen a községet bekerítették — hosszú csövű ágyú is volt vélük —, s éjnek évadján hat, előre kiszemelt családdal együtt kihajtották, mint a barmokat az angyalosi Szépmező irányába, ott teherautókra lökdösték, majd egy brassói „átszállás” után szinte megállás nélkül Dobrudzsáig döcögött velük a marhavagonokkal pöfögő vonat. Beszélni sem lehetett, némelyik állomáson a gyermekeket engedték le ivóvízért. A jó emlékezetű Balogh László a sepsiszentgyörgyi Charta Kiadó Múltidéző sorozatában Történelem a homlokráncban címmel örökítette meg az 1950-es Gidófalvi veszedelmet. Alig van túlzás abban, ha az 1764-es madéfalvi vérengzés minősítését vesszük kölcsön a háromszéki állapotok jellemzésére, hisz a gidófalvi lázadásnak két, az éjszakai zavargásban agyonlőtt áldozata is volt, és az is hasonlatos a csíki mészárláshoz, hogy azonos időszakban Erdély más településein is történtek az osztályharc jegyében gyilkosságok, százával hurcolták és zárták el az embereket, terelték őket dobrudzsai munkaszolgálatra, a „Kánál” — Duna—Fekete-tengeri csatorna — hírhedt építőtelepeire. Szóval, Kátai Karcsika még apró legényke volt. Balogh Laci is abba a csoportba sorolta volna, amint a sportban a „futottak még” kategóriát jellemzik, de aztán az utolsó pillanatban mégis bevette könyve felnőtt interjúalanyai közé, amiből menten kiderült, hogy ebben a korban a gyermeki agy micsoda érzékenységgel raktároz el mindent, ami véle és környezetében történik. Kátai Károly, miközben a ’89-es romániai fordulat után Gidófalva polgármestere is volt, mostanra jól belenőtt az 50-es évek emlékeibe. Termete is robusztus. A politikai üldözöttekre vonatkozó törvények tudója lett, olyannyira, hogy a búnak-bánatnak hálójába keveredett bajtársait, ezek hozzátartozóit is arra ösztökéli, jogos anyagi-erkölcsi kárpótlásukkal ne ajándékozzanak meg senkit. Nemsokára, szeptember 12-én lesz a gidófalvi vérengzés 60. évfordulója. Szándékaik szerint erre az alkalomra emléktáblát helyeznek el a református templom cintermében. Ezen a helyen már áll egy emléktábla, Jancsó Vilmos és Zsigmond András huszonéves fiatalok életét azon az éjszakán gyilkos golyók oltották ki. Az utóbbit éppen ezen a helyen lőtte szíven egy milicista, amikor a község lakosainak akarata szerint a templom harangját akarta félreverni, hogy a gidófalvi tehetősebb gazdák elhurcolását megakadályozzák. A gyilkos milicistát lefegyverezték, és kevésen múlott, hogy életben maradt. Gidófalváról 1950 szeptemberében harminc embert hurcoltak el. Azokat, akiket a lázadásban való részvétel miatt törvényszék elé állítottak, Brassóban lekapcsolták. Az elhurcoltak zöme hat családból került ki. Kilenc férfit és nőt, Fazakas Józsefet, Jancsó Dezsőt, Jancsó Gizellát, Zsigmond Zoltánt, Papp Mihályt, Papp Gyulát, Barabás Sándort, Pulugor Annát és Orbán Dezsőt törvényszék elé állították, Fazakas Gergelyt, Nagy Bertát, Fazakas Józsefet, Kátai Károlyt, Kátai Zsófiát, Kátai Istvánt, Kátai Ferencet, ifj. Kátai Károlyt, Kátai Sándort, Kátai Rózát, Kátai Pált, Kátai Sándort, Kátai Ilmát, Kövér Mózest, Kövér Margitot, Kövér Álmost, Zsigmond Gézát, Zsigmond Máriát, Zsigmond Erzsébetet, Zsigmond Gézát, Zsigmond Pált, Nagy Ellát és Nagy Emilt Dobrudzsába hurcolták. Kátai Károllyal és a még életben levő egykori elhurcoltakkal beszélgetéseink során abban egyetértünk, hogy a gidófalvi mártírok, az elítéltek és az elhurcoltak egy közösséget alkottak, s ennek következtében egyetlen emlékkövön lesz a helyük. A mikóújfalusi andezittömbre a nevek fölé kerül a gravírozott szöveg: TISZTELGÉS A KOMMUNISTA DIKTATÚRA BEVEZETÉSÉÉRT, A KOLLEKTIVIZÁLÁS MEGAKADÁLYOZÁSA SZÁNDÉKÁÉRT MÁRTÍRHALÁLT SZENVEDETT, BÖRTÖNBÜNTETÉSRE ÍTÉLT, SZÜLŐFÖLDJÜKRŐL ELHURCOLT GIDÓFALVI SZEMÉLYEK ÉS CSALÁDOK 60 ÉVVEL EZELŐTTI KÍSÉRLETE ELŐTT. (Az emléktábla-állítók a gidófalvi református egyház bankszámlájára fogadnak el adományokat. RON: RO74RNCB012403801837000 BCR, EUR: 009RNCB0124038018370007 BCR.) Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2010. október 23.A Magyarországon kivégzett 1956-os erdélyi mártírokMaros megye, Marosvásárhely véráldozata (részletek) A magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója tiszteletére Dávid Gyula irodalomtörténész, egykori politikai elítélt szerkesztésében megjelent 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára 1956-1965 című kötet – e sorok írója is egyik munkatársa a kiadványnak – közel 1500 elítélt életútjának személyi adatait, periratának, ítéletének, börtönből való szabadulásának legfontosabb ismertetőit közli. Ezzel végérvényesen megdőlt minden olyan lekicsinylő, elbagatellizáló állítás létjogosultsága, hogy 1956-ban Erdélyben, a Partiumban, a Bánságban, a történelmi Máramarosban, néhány szervezkedési kísérletet leszámítva, valójában nem volt semmi. Az említett régiókban valóban nem dörögtek a fegyverek, az utcákon nem dübörögtek a tankok, azonban az erdélyi magyarság – Illyés Gyulával szólva – már 1956. október 23-án este meghallotta "a tigris karmaiba esett énekes madár sikolyát". A kommunista diktatúrát kiszolgálókat leszámítva szinte egy emberként álltak a forradalom eszméi mellé. Az akkori Magyar Autonóm Tartomány a forradalommal való együttérzésben a legelső helyen állt. Ezt bizonyítják a periratok, a rendkívül súlyos ítéletek. Ahogyan Pál-Antal Sándor történész, akadémikus írja: "A Marosvásárhelyi Katonai Ügyészség iratai alapján – amelynek hatásköre 13 ezer négyzetkilométer területen élő 731 ezer személyre terjedt ki – megállapíthattuk, hogy a Tartományban 1956. október 26-a és 1965 decembere közötti időszakban több mint 1089 személy ellen folytattak politikai jellegű bűnvádi vizsgálatot. Ezek közül a katonai ügyészség 826 személyt állított bíróság elé (akik közül adataink szerint a törvényszék 8-at felmentett, de ez a szám ideiglenesnek tekinthető)." A 821 bíróság elé állított közül 306 városi (36,5 %) és 520 falusi (63,5 %). Közülük 620 magyar (75,1 %), 184 (22,5 %) román, 18 (2,1 %) német anyanyelvű. Az adatok nem véglegesek, hiszen újabb és újabb elítéltekről szerzünk tudomást. Külön kategóriát alkotnak a nyom nélkül eltüntetettek. A napokban jelentkezett nálam Holló Kázmér egykori csíkszeredai, majd marosvásárhelyi jégkorongozó, aki a Csíkszeredában 1957. február 8-án letartóztatott, majd minden nyom nélkül eltűnt édesapja, Holló Béla földi maradványainak felkereséséhez kért segítséget. Hátha az egykori elítéltek, túlélők közül valaki emlékszik rá, együtt raboskodott az édesapjával. Az 1956-hoz kapcsolódó erdélyi, romániai szervezkedések, szervezkedési kísérletek, perek történetét – ha késéssel is! – fokozatosan tárja fel a hazai román és magyar historiográfia. Eörsi László történész, az 1956-os Intézet munkatársa 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő címmel, Szentpétery Tibornak Budapesten, a forradalom napjaiban készült döbbenetes fotóinak a "társaságában", a Rubicon Könyvek-sorozatban – betűrendben és fényképekkel, valamint a periratok legfontosabb jelzeteinek ismertetésével tárja az Olvasó elé az 1956. november 4-ét követő retorzió során kivégzett mártírok névsorát. Saját, 1956-hoz kapcsolódó kutatásaim során, megjelent köteteim rendjén magam is többször leírtam: a szovjet tankokkal és szuronyokkal hatalomra segített Kádár-rezsim első kivégzettjei erdélyi származásúak voltak! A Marosvásárhelyen született Dudás József és a Krassó-Szörény vármegyei származású Szabó János, a Széna tér legendás parancsnoka perében 1957. január 19- én, a fellebbezési jog megtagadásával, a legelsők között hajtották végre a halálos ítéletet. Az is közismert, hogy a Corvin-közi harcok meghatározó egyéniségei, a magyar örmény származású Pongrácz fivérek ugyancsak Erdélyből, Szamosújvárról telepedtek át Magyarországra. Az utóbbi években egyre több hiteles dokumentum került nyilvánosságra arról, hogy neves értelmiségiek, írók, művészek, orvosok, kétkezi munkások, gazdálkodók igen nagy számban tartózkodtak Budapesten, illetve Magyarország különböző régióiban. Az író, építész Kós Károly, aki éppen Budapesten élte át a forradalom és szabadságharc napjait, élete "legnagyobb és legmegrázóbb élményének" nevezte az 1956. október 23-a és november 4-e közötti időszakot. A Bolyai Tudományegyetem perének kutatójaként (az 1000 oldalasra tervezett kötetemhez a periratokat már lefordítottam magyar nyelvre) az írói helytállással kapcsolatosan, hiteles levéltári dokumentumok alapján csak annyit fűzök hozzá: Lászlóffy Aladárt távollétében választották be a forradalom idején éppen alakuló ideiglenes diákszövetség vezetőségébe. Visszatértekor a magyar-román határon tartották fogva. 1956. november végén tért vissza Kolozsvárra, a határ román oldalán kékre verték a körmeit. Varga László marosvásárhelyi református lelkipásztor 1956. október 23-tól november 3-ig szemtanúként minden fontosabb tüntetésen jelen volt, részt vett a pártok újjáalakulásának gyűlésein is. 1956. november 3-án a Romániába induló autóbuszok egyikén egy kis bőröndben átcsempészte a határon az általa összegyűjtött forradalmi lapokat, kiáltványokat, röpcédulákat. Mindezért az életfogytiglani börtönbüntetés mellett még tízévi fegyházbüntetéssel sújtották. A gyergyószentmiklósi Salamon László fényképe kétszer is megjelent a hírhedt, a forradalom lincseléseit bemutató és felnagyító fehér füzetekben. Az első sorokban volt az egyik ávós letartóztatásánál, illetve az egyik tüntetésen. A Szekuritáté a fényképek alapján azonosította, a Kolozsvári Katonai Törvényszék pedig tízévi börtönbüntetéssel "jutalmazta" a magyar forradalom és szabadságharc iránt ily módon kifejezett rokonszenvét. A Gyimesbükkön 1921. március 20-án született Nagy Lakatos János motorszerelő volt Marosvásárhelyen. 1958. február 13-án tartóztatták le Marosvásárhelyen. A vádirat szerint 1956 őszén hivatalos útlevéllel turistaként tartózkodott Magyarországon. Sátoraljaújhelyen részt vett a forradalmi harcokban, azzal vádolták, hogy az ottani helyőrség parancsnoka volt. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Szamosújváron raboskodott, 1964. augusztus 4-én szabadult. Marosvásárhelyre tért vissza. A forradalmat megelőző napokban utazott Budapestre Kusztos Endre festőművész és felesége, a népzenekutató Kusztosné Szabó Piroska. Kusztos Endre a diáktüntetésektől kezdve rajztáblát ragadott a kezébe és megörökítette a fegyveres harcok, a pusztítás eseményeit. Az akkor készült rajzokat a csíkszeredai Székelyföld is közölte. Az Eörsi László 2006-ban megjelent kötetében felsorolt 225 kivégzett közül bizonyíthatóan, az anyakönyvi adatok tanúsága szerint nyolcan voltak erdélyi származásúak. Vagyis a kivégzettek közel négy százaléka! Ha mindehhez hozzászámítjuk a bírósági ítélet alapján Romániában kivégzett tizenkét erdélyi magyart, a börtönben, a megsemmisítő táborokban agyonvertek, halálra kínzottak vagy éppen szökés közben agyonlőttek mindmáig nem pontos adatait, akkor egyértelműen kijelenthetjük: az erdélyi magyarság számarányához viszonyítva is a legnagyobb véráldozatot hozta a magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért! Ezúttal azokat méltatjuk – a forradalom kitörése óta eltelt ötvennégy év során ilyen formában először tisztelgünk az emlékük előtt! –, akik Budapesten, Magyarország különböző településein a forradalmi harcok élvonalában küzdöttek. A 301-es parcellában fel kellene tüntetni a születési helyet is, hogy a látogató pontosan érzékelje: csak egységes 1956-ról beszélhetünk! 1. Balla Pál. 1919. január 5-én született Aradon. Foglalkozása szerint fakitermelő volt. 1957. október 25- én végezték ki. 2. Balogh László csatornatisztító. Aradon született 1925. június 9-én. Budapesten végezték ki 1958. április 22-én. 3. Berecz György gépkocsivezető. 1924. május 11- én született Kolozsváron. 1958. január 28-án végezték ki Budapesten. 4. Bokor János vasesztergályos. Gyergyóújfaluban született 1919. október 5-én. Budapesten végezték ki 1958. november 6-án. 5. Dudás József technikus, mérnök. 1912. szeptember 22-én Marosvásárhelyen született. Olyan kortársával is találkoztam, aki úgy tudta, hogy Dudás József Gernyeszegen vagy Marossárpatakon született. Gernyeszegen van ugyan Dudás család, de a községi anyakönyvben nincs nyoma annak, hogy a Telekiek egykori fészkében született volna. A szervezkedés vezetésének vádjával, fellebbezési lehetőség nélkül 1957. január 14-én halálra ítélték. Az ítéletet 1957. január 19-én hajtották végre. 6. Preisz Zoltán szerszámlakatos. 1925. szeptember 27- én született Marosvásárhelyen. 1957. január 2- án tartóztatták le. 1957. május 7-én a Legfelsőbb Bíróság Molnár László elnökletével fellebbezési lehetőség nélkül első fokon halálra ítélte. 7. Szabó János gépkocsivezető. 1897. november 17- én a Krassó-Szörény megyei Zaguzsénben született. Eörsi László albumában tévesen Zaruzsény szerepel. Szabó János a Széna téri felkelőcsoport legendás vezetője. 1956. november 4-e után is folytatták a fegyveres harcot a szovjet csapatokkal. Amikor a Széna teret nem tudták tartani, a Hűvösvölgy és Solymár irányába vonultak vissza. Az SZKP Elnökségének delegációja Szabó Jánost is az azonnal hadbíróság elé állítandók közé sorolta. 1956. november 19-én tartóztatták le. A Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma Ledényi Ferenc ezredes elnökletével a fellebbezés lehetősége nélkül 1957. január 14-én halálra ítélte. Az ítéletet 1957. január 19-én végrehajtották. 8. Szabó János gépkocsivezető. A névazonosság teljesen véletlen, akárcsak a foglalkozás. Szabó János Szamosardón született 1928. július 1-jén. 1960. március 2-án végezték ki Budapesten. Az erdélyi városok közül Marosvásárhely fizetett a legnagyobb véráldozattal: Budapesten Dudás Józsefet és Preisz Zoltánt, Temesváron, a Szekuritáté börtönében 1958. szeptember 1- jén Orbán Károly földbirtokost, dr. Kónya István-Béla ügyvédet, az 1949-ben marosvásárhelyi kényszerlakhelyre hurcolt báró Huszár Józsefet végezték ki. Tófalvi Zoltán, Népújság (Marosvásárhely) 2011. június 14.Kezdõdhetnek a fejlesztések a PKE-nElballagott a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) utolsó olyan évfolyama, amelynek államvizsgái még más egyetemekrõl jött bizottsági tagok részvételével történnek - az akkreditált intézmény záróvizsgáit a jövõben már nem monitorizálják. Tõkés László, az egyetem elnöke szombati sajtótájékoztatóján azt mondta, az erdélyi magyar felsõoktatás harmadik, új fejezete kezdõdött el akkor, amikor Orbán Viktor vezetésével alakult meg az új magyar kormány tavaly, és ez azonnal kiegészítette az intézmény égetõ költségvetési hiányát. Az EP-alelnök kijelentette: a most lezárult tanévben az egyetemnek sikerült leküzdenie a pénzügyi válságot, amely az elmúlt nyolc évben olyan súlyossá vált, hogy az intézmény puszta létét is veszélyeztette. De a jövõben a kedvezõ helyzetnek köszönhetõen akár meg is kétszerezõdhet a hallgatók száma. A Magyarországról várt és kapott támogatások kapcsán Tõkés László azt is bejelentette, hamarosan a régóta tervezett új székház építése is megkezdõdhet. Az egyetemen õsztõl új mesterképzés is indulhat vallástudományok címmel. Idén egyébként elõször záróvizsgáztak mesteris végzõsök a PKE-n. Horváth Gizella rektorhelyettes azt is elmondta: tervben van néhány új alap- és mesteri szak indítása, de ezekre csak akkor szerveznek felvételit, ha minden engedélyt megkapnak. A bank és pénzügy elnevezésû alapszak engedélyezése folyamatban van, és az egyetem a korábban megszüntetett tanítóképzés újraindítását is tervezi. A meglévõ négy mesteri képzés mellett egy vállalkozásfejlesztési, egy zenemûvészeti, illetve egy vizuális kommunikáció mesteri beindítását is tervezik. Tolnay István, az egyetem vezetõtanácsának megbízott ügyvezetõ elnöke az új tanügyi törvény visszásságaira hívta fel a figyelmet. Mint kifejtette, a szabályozás központosító jellegû, és az állami egyetemekre vonatkozó mûködési szabályokat próbálja ráhúzni az egyházi és magánegyetemekre is. Emiatt bizonyos pontokon a PKE chartáját is módosítani kell majd. Az oktatói karnak szigorúbb feltételeknek kell megfelelnie, és az sem biztos még, hogy a PKE-t milyen kategóriába sorolják majd. (Felkarolt tehetségek. A fiatal tehetségek felfedezésérõl és felkarolásáról folyt szakmai konferencia pénteken a Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE), a Debreceni Egyetem oktatóinak részvételével. A váradi felsõoktatási intézményben úgynevezett tehetségpont jött létre, amelynek célja a kiemelkedõ képességekkel rendelkezõ hallgatók és iskolások fejlesztése. Balogh Lászlónak, a Debreceni Egyetem pszichopedagógus professzorának elõadásából megtudhattuk, hogy a tehetségek azonosítása igen bonyolult feladat, hiszen az iskolai teljesítménnyel sokszor egyáltalán nincs kapcsolatban, ráadásul sokáig szunnyadhat egy-egy adottság.) Nagy Orsolya Krónika (Kolozsvár) 2012. október 8.Gazdag programkínálattal nyitotta meg új évadát a Partiumi Magyar Művelődési CéhGazdag programkínálattal nyitotta meg új évadát a Partiumi Magyar Művelődési Céh (PMMC) pénteken. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület képcsarnokában Barcsay mester és tanítványai címmel nyílt tárlat, majd az Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek Találkozójának keretében a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Ördöngösök Füzesen című táncjátékát tekinthették meg az érdeklődők a Szigligeti Színházban. Az előadást követően az egyházkerületi székház dísztermében a Fabatka népzenei együttes koncertezett, végül pedig táncház zárta az estét. A PMMC első őszi tárlata Barcsay Jenő (1900–1988) erdélyi születésű, Szentendrén alkotó Kossuth-díjas festőművész munkásságába nyújt betekintést oly módon, hogy közben a három legkiválóbb tanítvány – Balogh László, Deim Pál és Konok Tamás – művészetét is bemutatja. Mint ahogyan Mostis Gergő, a PMMC igazgatója fogalmazott: manapság divat olyan képzőművészeti kiállításokat rendezni, amelyeken mesterek és tanítványaik együtt mutatják be munkáikat. Ez a jelenség azért is örvendetes, tette hozzá, mert napjainkban a művészeti egyetemet végzett fiatalok már nem tartják fontosnak, hogy ki is volt mesterük a tanulmányaik során. Izsák Előd, a Partiumi Keresztény Egyetem reklámgrafika tanszékének oktatója Feledy Balázs művészettörténész ez alkalomra írt gondolatait olvasta fel a jelenlévőknek. A méltató felhívta a figyelmet arra, hogy a kiállított művek azért is különlegesek, mert a Szentendrén készült szitanyomatok eszszenciájukkal, attribútumaikkal, kompozíciójukkal, struktúrájukkal az alkotók művészetének lényegét hordozzák, ezáltal rálátást nyújtva a 20. század magyar képzőművészetének egy-egy kimagasló korszakára. Tőkés László EP-képviselő, a PMMC elnöke ünnepi beszédében elmondta: a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti hallgatóit szoros kapcsolat fűzi a magyar művészeti élet kiemelt helyszínéhez, Szentendréhez, ahol Barcsay Jenő is alkotott. Idén ugyanis már negyedik alkalommal szervezték meg itt művészeti táborukat. A mester-tanítvány viszonnyal kapcsolatban Tőkés László rámutatott arra, hogy bár manapság nincs divatja a példaképek felvállalásának, a nemzedékek közötti folytonosság a kultúra meghatározó része. Krónika (Kolozsvár) 2012. november 2.Magyarországon kivégzett erdélyi ötvenhatosok (2.)A Féja Géza főszerkesztésével megjelenő Új Magyarország 1956. november 2-ai száma közölte Tamási Áron Tiszta beszéd című írását. Tamási Áron az újjáalakuló Parasztszövetségben látta a gazdatársadalom egységének zálogát: „Mindezt úgy szeretném tenni, hogy munkám a magyar munkásság és az értelmiség érdekeit előbbre vigye; megalkuvás nélkül és a szívemben azzal a hódoló buzgalommal, melyet forradalmunk ifjú hősei iránt érzek.” A Bolyai Tudományegyetem perének kutatójaként (az 1000 oldalasra tervezett kötetemhez a periratokat már lefordítottam magyar nyelvre) az írói helytállással kapcsolatosan hiteles levéltári dokumentumok alapján csak annyit fűzök hozzá: Lászlóffy Aladárt távollétében választották be a forradalom idején éppen alakuló ideiglenes diákszövetség vezetőségébe. Visszatértekor a magyar–román határon tartották fogva. 1956 november végén tért vissza Kolozsvárra, a határ román oldalán a verés nyomán megkékültek a körmei. Az irodalomtörténész Jancsó Elemér szintén átélte a budapesti forradalmi harcokat. Csak hónapok múlva, 1957 márciusában vidékről került vissza Erdélybe, Kolozsvárra. Varga László marosvásárhelyi református lelkipásztor 1956. október 23-ától november 3-ig szemtanúként minden fontosabb tüntetésen jelen volt, részt vett a pártok újjáalakulásának gyűlésein is. 1956. november 3-án a Romániába induló autóbuszok egyikén egy kis bőröndben átcsempészte a határon az általa összegyűjtött forradalmi lapokat, kiáltványokat, röpcédulákat. Mindezért az életfogytiglani börtönbüntetés mellett még tízévi fegyházbüntetéssel is sújtották. A gyergyószentmiklósi Salamon László fényképe kétszer is megjelent a hírhedt, a forradalom lincseléseit bemutató és felnagyító fehér füzetekben. Az első sorokban volt az egyik ávós letartóztatásánál, illetve az egyik tüntetésen. A Szekuritáté a fényképek alapján azonosította, a Kolozsvári Katonai Törvényszék pedig tízévi börtönbüntetéssel „jutalmazta” a magyar forradalom és szabadságharc iránt ily módon kifejezett rokonszenvét. A Gyimesbükkön 1921. március 20-án született Nagy Lakatos János motorszerelő volt Marosvásárhelyen. 1958. február 13-án tartóztatták le Marosvásárhelyen. A vádirat szerint 1956 őszén hivatalos útlevéllel turistaként tartózkodott Magyarországon. Sátoraljaújhelyen részt vett a forradalmi harcokban, azzal vádolták, hogy az ottani helyőrség parancsnoka volt. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Szamosújváron raboskodott, 1964. augusztus 4-én szabadult. Marosvásárhelyre tért vissza. A forradalmat megelőző napokban utazott Budapestre Kusztos Endre festőművész és felesége, a népzenekutató Kusztosné Szabó Piroska. Kusztos Endre a diáktüntetésektől kezdve rajztáblát ragadott a kezébe, és megörökítette a fegyveres harcok, a pusztítás eseményeit. Az akkor készült rajzokat a csíkszeredai Székelyföld is közölte. Sajnos Varga László református lelkész ugyancsak képzőművész felesége, Varga Anna a férje letartóztatása után a Budapesten készített rajzait megsemmisítette, így az 1956-hoz kapcsolódó erdélyi képzőművészeti album – minden bizonnyal – fontos alkotásokkal szegényedett. Eörsi Lászlónak 2006-ban megjelent kötetében felsorolt 225 kivégzett közül bizonyíthatóan, az anyakönyvi adatok tanúsága szerint nyolcan voltak erdélyi származásúak. Vagyis a kivégzettek közel négy százaléka! Ha mindehhez hozzászámítjuk a bírósági ítélet alapján Romániában kivégzett tizenkét erdélyi magyart, a börtönben, a megsemmisítő táborokban agyonvertek, halálra kínzottak vagy éppen szökés közben agyonlőttek mindmáig nem pontos adatait, akkor egyértelműen kijelenthetjük: az erdélyi magyarság számarányához viszonyítva is a legnagyobb véráldozatot hozta a magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért. Balla Pál Aradon született 1919. január 5-én. Foglalkozása szerint fakitermelő volt. 1957. október 25-én végezték ki. Balla Pál volt a csoport elsőrendű vádlottja. 1956. december 10-én tartóztatták le. A Pest Megyei Bíróság első fokon 1957. március 8-án hétévi börtönbüntetésre ítélte. A legfelsőbb bíróság Borbély János vezette tanácsa 1957. október 22-én az első fokon kimondott ítéletet halálbüntetésre változtatta. Balla Pál a forradalom idején tagja volt a gyóni nemzetőrségnek. 1956. december 10-én a kádári hatóságok hozzáfogtak a helyi nemzeti bizottságok felszámolásához. Viszszahelyezték tisztségükbe a forradalom idején elüldözött pártfunkcionáriusokat. Többek között Biksza Miklóst is, aki ekkor az MSZMP járási bizottságának ideiglenes titkára volt. A tömeg azonban behatolt a tanácsterembe, hogy Biksza Miklóst elfogja. A párttitkár kimenekült és az üldözőire – köztük Balla Pálra is – két lövést adott le. Ennek ellenére elfogták, bár Biksza megsebesítette Harmincz Istvánt. Ekkor Balla Pál a tömeg élén rátámadt Biksza Miklósra, majd Harmincz Istvánt az egyik tanyán orvosi ellátáshoz segítette. Később visszatért a Bikszát ütlegelők közé, ott maradt addig, amíg Kövecses Ferenc agyonlőtte a pártfunkcionáriust. 2. Balogh László csatornatisztító Aradon született 1925. június 9-én. Budapesten végezték ki 1958. április 22-én. Balogh Lászlót 1957. február 6-án tartóztatták le. A Fővárosi Bíróság Tutsek Gusztáv vezette tanácsa első fokon halálra ítélte. A legfelsőbb bíróság Borbély János vezette tanácsa 1958. április 5-én az első fokon hozott ítéletet, vagyis a halálbüntetést helybenhagyta. Az aradi Balogh László ellen a Péch Géza és társai perben indítottak bűnvádi eljárást. 1956. október 28-a körül csatlakozott a Baross téri csoporthoz. Nemsokára alparancsnok lett. A Köztársaság téri pártközpont elleni támadásban Balogh László vezette a Kenyérmező utca felől támadó csoportot. Többek állítása szerint ő is rálőtt a már lefegyverzett védőkre. Mindvégig keménykezű parancsnoknak bizonyult. 1956. november 4-én a feltétlen fegyveres ellenállás híve volt, de légnyomást kapott. Ezt követően a Péterffy Sándor utcai kórházban segítette a fegyveres forradalmárok egészségügyi ellátását és élelmezését. Sok-sok társával együtt disszidált. Bécsben bekapcsolódott egy antikádárista szervezkedésbe. 1956. december végén már Budapesten kereste a fegyveres csoportokat, akiknek vezetésére a volt Baross téri főparancsnokot, Nickelsburg Lászlót akarta felkérni. Ez a próbálkozása nem sikerült, ugyanakkor a sebesült forradalmárokat sem sikerült kimenekítenie Magyarországról. 1957 január közepén újra sikerült kijutnia Bécsbe. Tíz nap múlva ismét visszatért Budapestre. Az volt a terve, hogy a sebesülteket Ausztriába menekítse. Mindössze két hétig tartózkodott az országban, amikor az államvédelmi szervek letartóztatták, és bíróság elé állították. 3. Berecz György gépkocsivezető 1924. május 11-én született Kolozsváron. 1958. január 28-án végezték ki Budapesten. Berecz Györgyöt 1957. április 25-én tartóztatták le. A Budapesti Katonai Bíróság első fokon 1957. december 4-én életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. A legfelsőbb bíróság katonai kollégiuma – a Szemler János alezredes vezette tanács – az első fokon kimondott ítéletet halálbüntetésre változtatta. Ebben a perben a kolozsvári Berecz György volt az elsőrendű vádlott. Az ellene felhozott vádpontok szerint gépkocsivezetőként már 1956. október 23-án tüntetőket szállított. Később a vállalatánál a munkástanács tagja lett. Megszervezte a fegyveres őrséget. 1956. október 30-án a II. kerületi nemzeti bizottság katonai csoportjánál, később a Fő utcai katonai ügyészség épületében lévő, Butkovszky Emánuel vezette csoport tagjaként harcolt. 1956. november 3-án a Köztársaság téri pártház alatt lévő, a korabeli filmfelvételeken is többször megörökített titokzatos pince felkutatásánál segédkezett. Nagy mennyiségű lánggránátot szállított a Fő utcába, hogy megállíthassák a szovjet csapatok előretörését. Butkovszky ekkor Berecz Györgyöt kinevezte a III. kerületi fegyveres erők parancsnokává. 1956. november 4-én elmenekült a Fő utcából. A forradalom leverése után a Csillaghegyen egy ellenállókból álló csoport parancsnokává akarták megválasztani, ő azonban ezt a megbízatást nem vállalta. 1957 áprilisától illegalitásba vonulva bujkált, majd úgy döntött: elhagyja Magyarországot. Szökés közben, az országúton tartóztatták le, majd halálra ítélték és kivégezték. 4. Bokor János vasesztergályos. Gyergyóújfaluban született 1919. október 5-én. Budapesten végezték ki 1958. november 6-án. 1957. november 11-én tartóztatták le, a Fővárosi Bíróság Kelemen Gézáné vezette tanácsa első fokon „csak” 11 évi börtönbüntetésre ítélte. Az ügyészség fellebbezett az ítélet ellen. A legfelsőbb bíróság Mecsér József vezette tanácsa másodfokon 1958. június 18-án halálra ítélte. Bokor ellen a Fehér István és társai perben indítottak bűnvádi eljárást. A fő bűne az volt, hogy 1956. október 26-án Budakeszin egy összeverődött csoport tagjaként megostromolta Sziklai Sándor ezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának házát. Az épületből leadott lövés halálosan megsebesítette Márity Lászlót. A tűzharc során meghalt Sziklai Sándor ezredes (az 1989. évi rendszerváltásig emléktáblája ott volt a Bécsi kapu bejáratánál lévő jobb oldali falon!), és az apósa, Kiss Lajos is meghalt. A felbőszült tömeg Sziklai Sándor tetemét ütötte, leköpdöste. 5. Dudás József technikus, mérnök életrajzi adatait már ismertettük. Bár továbbra is fenntartotta kapcsolatait a kommunista párttal, 1945-ben már a Független Kisgazdapárt felé orientálódott. E kapcsolatoknak köszönhetően a budapesti Törvényhatósági Bizottság tagja lett. A Kisgazdapárt elleni támadások időszakában Dudást internálták. 1948-ban kiszabadult, de hamarosan letartóztatták, előbb Kistarcsán, majd Recsken raboskodott. A magyar hatóságok 1951-ben viszszaadták a román államvédelemnek. 1954-ben kiszabadult, és visszakerült Magyarországra. Drucza Attila budapesti történész kutatásai nyomán elsősorban a magyarországi szerepvállalásait, periratát ismerjük. Az 1956-os forradalom kitöréséig mérnökként dolgozott. 1956. október 27-én és 28-án beszédet mondott a Széna téren összegyűlt tömegnek. Hatalmas sikert aratott. 1956. október 29-én a II. kerületi tanács épületében megalakította a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmányt, amelynek ő lett az elnöke. 25 pontból álló programot fogalmazott meg, amely abban a helyzetben radikálisnak számított. Dudás József követelte a koalíciós kormány létrehozását, a többpártrendszer megteremtését és a semlegesség kinyilvánítását. Ugyancsak október 29-én a fegyvereseivel elfoglalta a Szabad Nép szerkesztőségét. Ide tette át a székhelyét is. Az volt a célja, hogy a 25 pontos programját kinyomtassa. Előbb Függetlenség, majd Magyar Függetlenség címen új lapot indított. Már a címlapon bejelentette: nem ismerjük el a jelenlegi kormányt! A Nagy Imre-kormányt összetételéért, határozatlanságáért bírálta. Az általa alapított szervezetet Országos Nemzeti Forradalmi Bizottmánynak nevezte el, holott ehhez megfelelő struktúrával sem rendelkezett. Nagy Imre miniszterelnök 1956. október 30-án a Parlament épületében fogadta Dudás Józsefet, de álláspontjuk semmit nem közeledett egymáshoz. A 400 főből álló fegyveres csoportját a nemzetőrségen kívül akarta helyezni, ezt a harcoló csoportok nem nézték jó szemmel. A lapjában folyamatosan bírálta a kormányt, ezért az értelmiségiek igen jelentős részével is öszszekülönbözött. Összekülönbözött a saját fegyvereseivel is. A kormányerők kétszer azért tartóztatták le, mert álhírek alapján tévesen neki tulajdonították a Külügyminisztérium megtámadását, a Magyar Nemzeti Bank kirablását. 1956. november 5-én légnyomást kapott és a lábán megsebesült, majd kórházba került. Társai könyörögtek, hogy hagyja el az országot. A róla készült dokumentumfilm szerint hallani sem akart arról, hogy elmeneküljön Magyarországról. Mindvégig azt állította: semmilyen törvénybe ütközőt nem követett el. 1956. november 21-én tárgyalás ürügyén a Parlamentbe csalták, a szovjetek azonnal letartóztatták. A Szovjet Kommunista Párt elnökségi delegációja Dudás Józsefet az azonnal hadbíróság elé állítandók közé sorolta. A legfelsőbb bíróság katonai kollégiumának különbizottsága Ledényi Ferenc hadbíró ezredes elnökletével a szervezkedés vezetésének vádjával, fellebbezési lehetőség nélkül 1957. január 14-én halálra ítélte. A kegyelmi kérvényét ugyanaz a bírói testület visszautasította. Az ítéletet 1957. január 19-én hajtották végre. 6. Preisz Zoltán szerszámlakatos 1925. szeptember 27-én Marosvásárhelyen született. 1957. január 2-án tartóztatták le, május 7-én a legfelsőbb bíróság Molnár László elnökletével fellebbezési lehetőség nélkül első fokon halálra ítélte. Preisz ellen a Pálházi Ferenc és bűntársai elleni perben indítottak bűnvádi eljárást. Tiszapalkonyai rabmunkahelyéről 1956. november 1-jén kiszabadult. Másnap egy másik elítélttársával részt vett fegyveres harcokban. Van egy olyan változat, miszerint Kovács András főparancsnoknál futárszolgálatot teljesített. ÁVH-sokat, belügyi tiszteket vetetett fel arra a listára, amely az előállítandók neveit tartalmazta. Preisz Zoltán 1956. november 4-én felismerte Sarkadi István ügyészt, akit elfogtak, majd Fodor Pál (állítólag ugyancsak erdélyi származású) ÁVH-s főhadnaggyal együtt agyonlőtték. 1956. november 28-ról 29-re virradóra Ausztriába szökött, majd 30-án illegálisan visszatért Magyarországra. Egy emigráns csoport tagjaként az ország katonai térképeit akarta kicsempészni. 7. Szabó János gépkocsivezető 1897. november 17-én a Krassó-Szörény megyei Zaguzsénben született. A Széna téri felkelőcsoport legendás vezetője szegényparaszti családból származott. A hat elemi elvégzése után két polgári osztályt végzett, majd kitanulta a géplakatosmesterséget. 1914-ben behívták katonának. Végigharcolta az első világháborút. A Tanácsköztársaság idején századparancsnok volt a Vörös Hadseregben. A trianoni békediktátum után Romániában maradt, vasúti munkásként dolgozott. 1944-ben Magyarországra költözött, és a Földművelésügyi Minisztériumnál gépkocsivezető lett. Újra megnősült. Első házasságából két fia született. 1945-ben tagja lett a Magyar Kommunista Pártnak. 1949-ben tiltott határátlépési kísérletéért három hónap börtönbüntetésre ítélték. Szabadulását követően újra autóvezető lett. 1953-ban – ezúttal kémkedés vádjával – újra letartóztatták. Kilenc hónapi vizsgálati fogság után szabadon engedték. 1956. október 25-én csatlakozott a Széna téri fegyveres csoporthoz. Hamarosan vezetőjük lett. Az épülő metró Moszkva téri fúrótornyát és a környező épületeket használták fel a védelmi vonal kiépítésére. Megpróbálták feltartóztatni a szovjet csapatokat, de a hatalmas túlerővel szemben tehetetlennek bizonyultak. Az egységet újra meg újra szétszórták, de minden alkalommal újraszerveződtek. 1956. október végén a Maros utcai ÁVH-s laktanyában ütötték fel a főhadiszállásukat. Szabó bácsi – ahogyan társai nevezték – óriási hatással volt a tizenéves gyerekekre. A 18 éves korában kivégzett Mansfeld Péter is az ő keze alatt vált forradalmárrá. Amikor a harcok szüneteltek, a Széna téri fegyveres csoport felvigyázott a rendre, ellenőrizték a közúti forgalmat, az ÁVH-s tisztek, pártfunkcionáriusok lakásán házkutatást tartottak, többeket letartóztattak. 1956. november 4-e után is folytatták a fegyveres harcot a szovjet csapatokkal. Amikor a Széna teret nem tudták tartani, Hűvösvölgy és Solymár irányába vonultak vissza. Az SZKP elnökségének delegációja Szabó Jánost is az azonnal hadbíróság elé állítandók közé sorolta. 1956. november 19-én tartóztatták le. A legfelsőbb bíróság katonai kollégiuma Ledényi Ferenc ezredes elnökletével a fellebbezés lehetősége nélkül 1957. január 14-én halálra ítélte. Az ítéletet 1957. január 19-én végrehajtották. 8. Szabó János gépkocsivezető. A névazonosság teljesen véletlen, akárcsak a foglalkozás. Szabó János Szamosardón született 1928. július 1-jén. Budapesten 1960. március 2-án végezték ki. 1956. november 18-án tartóztatták le. Három évig tartották vizsgálati fogságban. 1959. november 5-én a fővárosi bíróság Tutsek Gusztáv elnökletével első fokon halálra ítélte. 1960. február 29-én a legfelsőbb bíróság – Borbély János tanácsa – helyben hagyta az első fokon hozott ítéletet. A szamosardói származású Szabó János Kecskeméten 1956. október 26-án csatlakozott a tüntetőkhöz. Részt vett a rabok kiszabadításában, a városparancsnokság elfoglalásában. Egy kisebb csoporttal Nagykőrösön segítette a felkelőket a helyi rendőrkapitányság és a pártbizottság székházának elfoglalásában. Később a kocséri és jászkarajenői rendőrőrsöt is lefegyverezték. Jászkarajenőn a postahivatalból magukkal vittek 46 000 forintot. Később Tiszakécskén fegyveres akciókban vett részt: megszállták a vegyipari üzemet, a vállalat őrségét lefegyverezték, de a helyi rendőrség épületét nem tudták elfoglalni. Visszatért Kecskemétre, ahol 1956. október 27-én társaival együtt harcba bocsátkozott egy magyar katonai alakulattal. Megsebesült. 1956. október 28-ától november 4-áig a kecskeméti forradalmi rendfenntartó szervezetben teljesített szolgálatot. A forradalom leverése után az elsők között tartóztatták le, állították bíróság elé. A magyar forradalommal, a forradalom eszméivel való azonosulásért az erdélyi települések közül Marosvásárhely fizetett a legnagyobb véráldozattal: Budapesten Dudás Józsefet és Preisz Zoltánt, Temesváron, a Szekuritáté börtönében 1958. szeptember 1-jén Orbán Károly földbirtokost, dr. Kónya István-Béla ügyvédet, az 1949-ben marosvásárhelyi kényszerlakhelyre hurcolt báró Huszár Józsefet végezték ki. Tófalvi Zoltán Krónika (Kolozsvár) 2012. december 31.Sas Péter: Egy emberből az marad meg, ami az emberek emlékezetében róla megmarad” (2.) Interjú a 90 éves Kiss András nyugalmazott főlevéltárossal– A Facsádról elindult életút végül megérkezett, azt is mondhatnám, révbe jutott Kolozsvárt, mely bizonyosan különbözött a korábban megélt városok szellemiségétől. – Kolozsvár más volt, új, számomra a kitárult reménységek városa volt. Kolozsvárra bukott diákként érkeztem. 1940 a bécsi döntés és a szerelmek éve volt. És azé a felejthetetlen facsádi nyáré, amelyről mintha megéreztük volna, hogy az utolsó, tombolt bennünk az ifjúság, az együttlét öröme. A gimnáziumban hetediktől kettéágaztak az osztályok humán és reál tagozatra. Az előbbiben a latinon és a nyelveken volt a hangsúly, a reál osztályokban a nagyon komoly matematika- és fizikaoktatáson. Mindig ragaszkodtam a barátaimhoz. Ezek jó matematikusok voltak és a reál tagozatra iratkoztak be. Én követtem őket, de nem mértem fel, hogy azon a magas színvonalon tanított matematikához és fizikához nagyon rendszeres, napi felkészülésre volt szükség. Az én érdeklődésem azonban nagyon megoszlott. Változatlanul sokat olvastam, rádiót hallgattam, szórakoztam, így aztán 1940 nyarán pótvizsgára buktam. A nyár viszont nagyon mozgalmas volt. Akkor folytak a Turnu Severin-i tárgyalások, tombolt bennünk a fiatalság, a szerelem, nem tudtam tanulni, nem is ment a vizsga. Matematikatanárom megkérdezte, miért nem megyek Magyarországra.Azt feleltem, hogy készülök menni, mert édesapámat áthelyezték Csíkszenttamásra. A nagyon igényes számtantanár nagyvonalú ember volt, Temesvár polgármesteri tisztét is betöltötte a királyi diktatúra előtt, az ellenőrizhető írásbelimre négyest adott, viszont a szóbelimre hatost, így ötös osztályzattal átengedett. A Karánsebesről jött, provinciális szemléletű fizikatanár 4,50-nel megbuktatott. Édesapám felvette a kapcsolatot a sepsiszentgyörgyi Református Kollégiummal, ahol tájékoztatták, hogy mint elnyomott, újra vizsgázhatok. Neki viszont az volt a véleménye, hogy mivel látta, hogy nyáron nem tanultam a pótvizsgára, ne vegyem igénybe ezt a kedvezményt. Mivel a szintén áthelyezett sógoromék már berendezkedtek Kolozsváron, beiratkozásra jelentkeztem a Kántor Lajos igazgató vezette Farkas utcai Középiskolai Tanárképző Intézet Gyakorló Gimnáziumába, ahova Gyöngyössy Dániel, akkor ügyvédjelölt barátom és földim kísért el. Bukott diákot nem szívesen veszek fel, mondta az igazgató, miután átnézte az irataimat. Dani barátom sovinizmust emlegetett. A válasz tömören ez volt: sovinizmus ide, sovinizmus oda, bukott diák az bukott diák. Kántor Lajos igazgató úr mégis felvett. Mi, felsősök hamar rájöttünk, hogy igazgatónk fő törekvése az iskolaépítés. Igyekezett jó, minőségi iskolát létrehozni, ami nem volt könnyű az örökölt tanári karral és a különböző helyekről érkező, több iskolát megjárt diákokkal. Keményen, jól vezette a rábízott gimnáziumot, és már a második évben sikerült a tanárok egy részét kicserélnie. A román oktatási rendszer több szempontból modernebb volt. A Károly-diktatúra idején azonban nehezebb lett a helyzet. A diákok is szembesültek a vasgárda és a király között dúló ádáz harccal. A vasgárda tudatosan Lupescunét, a szeretőt tette minden rossz előidézőjévé. De a diákok tapasztalták azt is, hogy a terrort nem lehet terrorral megfékezni. Két iskolatársunkat is a csíkszeredai gyűjtőtáborban megtizedelés során lemészárolták, minden bírói ítélet nélkül. Különben osztálytársaik jó tanuló, eszes fiúknak ismerték. Szerintük nem az antiszemitizmus vitte őket a vasgárdába, hanem a király és környezete erkölcstelensége, pénzhajhászása. Károly király emberei ugyanolyan törvénytelenül jártak el, mint a gyilkoló vasgárdisták, mert cselekedeteiket nem független bírói határozat alapján hajtották végre. Az iskolában kialakult ugyan a diákok véleménye, de oda nem gyűrűzött be a gyűlölködés. A magyar oktatási rendszerben tetszett, hogy a tanár szabadon dönthette el, milyen végső osztályzatot ad a diáknak. Különbség volt a nyelvoktatás tekintetében is. A magyar oktatási rendszerben első évtől tanították a latint, harmadiktól a németet, ötödiktől az olaszt vagy más világnyelvet. A román nyelvet elsőtől tanították és érettségizni is lehetett románból. A román iskolákban első osztálytól a francia, harmadiktól a latin, ötödiktől pedig választott idegen nyelv volt a kötelező. Amint erről már szó esett, hetediktől választani lehetett a humán és a reál tagozat között. A diákok körében nagyon rossz szemmel néztek két típust: a magolót és a strébert. Kolozsvárt én kitűntem a magammal hozott irodalmi ismereteimmel és olvasottságommal. Rendszeresen vásároltam a magyar sorskérdésekkel foglalkozó folyóiratokat, ezeket a Méhkas Diákszövetkezet könyvesboltjában szereztem be. Móricz Zsigmond folyóiratát, a Kelet Népét, a Zilahy Lajos szerkesztette Híd számait pedig az Ursus kapualjában árusító Béla újságárusnál vásároltam meg. Amikor megtudtam, hogy a harmadik utas Németh László, Kodolányi János, Juhász Géza, Gulyás Pál átvették a debreceni Tiszántúl irányítását, előfizettem erre a napilapra. Ma is emlékszem a postán kézbesített napilap címzésére: „Kiss András 7. osztályos főgimnáziumi tanulónak”. Sajnos, ami nagyon gyakran előfordul, a szellemi tőkével rendelkezők anyagiakban szűkölködnek, így a Tiszántúlt is átadták a szerkesztők egy tőkével rendelkező kiadónak. Később házkutatástól tartva Tóth Kálmán aligazgatón keresztül folyóirataim nagy részét átadtam az Egyetemi Könyvtárnak. Ma már csak a Kelet Népe példányait és azt a szellemi tőkét őrzöm, amit akkori olvasmányaimból szereztem, a magam képére kialakított harmadik utat és a Tanút. – A Gyakorló Gimnázium egykori tanári karából kikre emlékszik vissza? – Balogh László magyartanárom a Pásztortűzben közölt írásokat, rendkívül jól, szuggesztíven, élményszerűen adott elő, mindig szabadon elmondhattuk véleményünket a felmerült kérdésekkel kapcsolatban. Az a tanártípus volt, aki nem a biflázásra, hanem az irodalom megkedvelésére igyekezett rávezetni diákjait. A fizikatanárom Balogh Antal volt, aki tudott a bukásomról, de akkorra már pótoltam lemaradásomat. (Ami nem is volt nagy teljesítmény a temesvári reálban így-úgy elsajátított ismereteimmel.) Egyszer egy stréber nem volt megelégedve az osztályzatával, neki azt mondta: „Én Kiss Andrást becsülöm, aki hosszútávfutóként halad előre”. Olasztanárom Ulrich Ferenc, aki francia szakos is volt, valóságos nyelvtehetségként tűnt ki. Skrabatovics Ede a fejébe vette, hogy majd ő megtanít latinra. Feltehetően tudta, hogy az előző évben kézről kézre járattam Móricz Zsigmondnak A latin nyelv törlendő című írását. Nyolcadikban majd minden órán feleltetett. Egyikünk sem tudta akkor, hogy mennyire szükségem lesz a latin nyelvre. Módszeresen, jól tanított. Később Sajkásra magyarosította a nevét. Az egyetemen is volt beosztása. 1944 őszén még aláírta a magyar oktatóknak az egyetem továbbműködése melletti állásfoglalását. Katonakabátban hazaindult Szatmár vármegyébe, útközben agyonütötték. Természetesen az említett fiatal tanárok közelebb álltak hozzánk, és bár nem tanított bennünket, nagyon tiszteltük a nálunk valamivel idősebb, halk szavú Mikecs Lászlót, akiről az olvasottabbak tudták, hogy publikációi is vannak. A „felszabadító” szovjet csapatok az ötezer kolozsvári magyar polgári személlyel együtt őt is Oroszországba deportálták, ahonnan nem tért vissza. A fiatalok mellett jó emlékeket hagytak bennem a román szakos Papp Imre, Szopos Sándor festőművész rajztanár és a két Török: Sándor, a matematika- és Zoltán, a természetrajztanár. Az osztályomban közismert volt olvasottságom és irodalmi tájékozottságom. Talán ennek köszönhető, hogy nyolcadikban, az önképző kör alakuló ülésén egyhangúlag engem javasoltak elnöknek. Az ülésen jelen volt Kántor Lajos igazgató is, és meglepett arccal hallgatta a bukott diák jelölését és megválasztását, de nem szólt közbe. Hagyta, hogy Balogh László, aki akkor már jól ismert, levezesse az ülést. Az érettségi vizsgámon Bartók György filozófiaprofesszor, a Középiskolai Tanárképző Intézet elnöke töltötte be az elnöki tisztet. Akkoriban az volt a szokás, hogy a nehezebb tantárgyak vizsganapja előtt a diákok a patikából Aktedront vásároltak, ami ébren tartotta őket egész éjszaka, és akkor vették át az egész nehéz anyagot. Az osztályzatok szerint 3. lettem az érettségin. Utána összetalálkoztam a folyosón Kántor Lajos igazgatóval, aki így szólt hozzám: „Jó volt fiam, megálltad a helyed”. – András bácsi pályaválasztását nem lehetett könnyen összeegyeztetni a családi hagyományokkal és az irodalmi, valamint a politika iránti érdeklődésével. – Érettségi után a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen tanultam tovább. A pályaválasztásnál az volt a gond, hogy – amint már említettem – mindig ragaszkodtam a barátaimhoz és igyekeztem együtt maradni velük. Jó barátom volt Maros Tibor, az osztályelső, ő hetedikben azt mondta nekem, hogy erdőmérnök akar lenni. Én is arról ábrándoztam, hogy követem őt Sopronba. Azután meggondolta magát, és elhatározta, hogy orvos lesz. (Az életpályája azt bizonyította, hogy döntése nagyon helyes volt.) Mivel jó barátaim zöme szintén az orvosira készült, én is az orvosi mellett döntöttem, gondoltam, hadd körözzem le a bátyámat, aki akkor már orvos volt. De előbb próbát akartam tenni, hogy le tudom-e küzdeni a vértől és sebektől való viszolygásaimat. Facsádi szomszédommal és barátommal, Orthmayr Alajossal, aki akkor a kórbonctanon volt tanársegéd, bevitettem magam a boncterembe, és rájöttem, hogy köszönöm szépen, de soha nem leszek képes orvos lenni. Irtózom a sebektől és a vértől, és ezt nem tudom leküzdeni Akkor mi legyek? Abban az időben létezett egy pályaválasztási tanácsadó, megírtam, hogy közíró akarok lenni. Példaképem Márai Sándor volt, akiről azt is tudtam, hogy egy-egy vasárnapi vezércikkéért ezer pengőt kap. Azt a választ kaptam a tanácsadótól, hogy nincs ilyen képzés, iratkozzam be a jogra vagy a bölcsészkarra, majd menjek el volontőrnek egy laphoz, és ott sajátíthatom el az újságírás gyakorlatát. 1942 nyarán elutaztam édesapámhoz, hogy vele is beszéljem meg pályaválasztásomat. Ő azt javasolta, hogy legyek „lódoktor”, mint Döme nagyapám, utána megkezdhetem közírói pályámat. Elmondtam neki, amit a boncteremben tapasztaltam, tehát nem lenne jobb az állatorvosi, mint a humán orvosi pálya. „Legyél hát közíró” – hagyta jóvá elképzelésemet édesapám. Részt vennék a politikai életben is – tettem hozzá. Ő arra kért, soha ne lépjek pártpolitikusi pályára, mert „az nem nekünk való”. Így hát beiratkoztam a jogra. Következett az egyetemi polgárrá avatás. 10 pengő befizetése után a dékán kezet fogott velem, egyetemi polgárrá fogadott, amit öntudatosan vállaltam. Erről a polgárrá fogadásról a diákság körében számos tréfás történet keringett. Például az, hogy a vidéki gólyát hogyan vették rá a Gábor Áron diákotthonban, vagy a Jóskában a felsőbb évfolyamosok, hogy készítsen elő a markában 10 pengőt, amit a dékán markába kell csúsztatnia a polgárság fejében. A jogi karon a hallgatók két csoportra tagolódtak: voltak a rendes hallgatók és a „mezei seregek”. Ezek főként tisztviselőkből és más, állásban levőkből tevődtek össze, és a fogalmazói státushoz megkívánt doktori címért iratkoztak be az egyetemre. A mezeizők nem hallgatták az előadásokat, ők csak a vizsgákon jelentek meg. Indexeiket az altisztek kezelték, ami nagyon jó jövedelmi forrást biztosított nekik. Egyenként 20–30 index volt a kezük alatt. A vizsgákra a jogi szemináriumon készítették elő őket. A legismertebb Bellér István szemináriuma volt, ahol jegyzeteket lehetett kapni, és felkészítést is vállalt a doktori tézisek megírására. Az egyetemi hallgatók összetételét illetően Kolozsvárt sajátos helyzet alakult ki. Sok volt a dél-erdélyi menekült diák. Ezek tanulmányi eredményeiktől függően különböző kedvezményekben részesültek. De voltak, akik önmagukon azzal segítettek, hogy beálltak statisztálni a Nemzeti Színházhoz. Egy enyedi származású, Elekes nevű évfolyamtársam volt a statisztálás egyik fő szervezője. Én kötelességtudóan hallgattam az ajánlott előadásokat is: állami számviteltant, Felvinczi Takáts Zoltán előadásait a művészettörténetről és a Baráth Tiborét a francia forradalom idejebeli sajtóról. Rendkívül jól adott elő. El kell mondanom, hogy teltházasok voltak Buza László, Bónis György, Csekey István, Ottlik László órái. Nem találkoztam olyan egyetemi tanárral, aki nem szabadon adott volna elő. Mind beszélt idegen nyelveket. Mi is lekádereztük őket, tudtuk, hogy közülük ki a törvényelőkészítő bizottság vagy más szaktestület tagja. Szász István például egy nemzetközi bíróságnak volt a bírája. Buza Lászlót és Csekey Istvánt a legtekintélyesebb köz-, illetve nemzetközi jogászokként tartották számon. – Milyen volt az akkori kolozsvári egyetemi élet? – A dékán a kar igazgatásának teljes jogú ura volt, egy cédulát, egy moziplakátot nem lehetett kitenni, ha nem engedélyezte a dékán. Az egyetemi oktatókkal való viszonyában ő primus inter pares volt, de nem főnök. Minden tanár szabadon rendelkezett kollégiumával. A tanszékvezető fogalma ismeretlen volt. Mind a rektor, mind a dékán mandátuma egy évre szólt. Ezért tüntették fel kiadványaikon az e. i., azaz ez idei megjelölést. Kollokviumok, vizsgák nagy spekulációkkal történtek. Egyes hallgatóknak megvolt a kidolgozott szisztémájuk, hogy mikor jobb a vizsgáztató tanár elé állni: az elsők között, vagy később, ha a tanár már fáradt? Számon tartották, hogy az előttük vizsgázó jelölttől miket kérdezett a tanár. A szeminárium nem úgy zajlott le, mint 45 után. A hallgatónak önálló munkát kellett bemutatnia, azt vitatták meg a részvevők. Horváth Barna, a jogelmélet professzora, aki híres volt igényességéről és szigorúságáról, a mi évfolyamunk előtt a tanszék magántanárával vitatkozott, aki nem volt más, mint az 1956-os helytálló államférfi, Bibó István. A két különböző szemléletű tanár összecsapása élmény volt a kis létszámú hallgatónak. A tanár a vizsgákon a kérdésekre adott válaszok és a szemináriumi teljesítmény alapján osztályozott. A jogtudományi szigorlatok jóval nehezebbek voltak, mint az államtudományiak. Itt a szigorlók zöme mezeiző volt. Emlékszem egy beszélgetésre a nemzetközi jogról, amit dékáni jóváhagyással egy jogszigorló hívott össze. Szerinte a nemzetközi jog helytelen kifejezés, hiszen a jog ismérve: a kikényszeríthetőség, viszont a nemzetközi jogban nincs ilyen lehetőség. Végső fokon csak háborúval lehet elérni a megállapodások, szabályozások betartását, ami nem jogi kategória. A Bellér-féle szemináriumi jegyzetek jók voltak a vizsgákon. Buza és Csekey professzorok esetében, az Osztrák–Magyar Monarchia meghatározásánál figyelmeztették a hallgatót: Buzánál reálszövetségként, Csekeynél viszont egyszerű perszonálunióként kellett minősíteni a két állam közötti jogviszonyt. – Az elkövetkező történelmi események hatással kellett hogy legyenek az ideálisnak tűnő egyetemi életre is. – Az 1944. március 19-én bekövetkezett német megszállás nagyon fejbevágott. Hiába titulálták jó moszkovita szóhasználattal fasiszta államnak Magyarországot, az egyetemen egyetlen nyilas diák csak a hülye Pufi volt. Viszont a közvéleményben tartotta magát az a hír, hogy március 15-én Magyarország kiugrik a német szövetségből. Mi lesz, hogy lesz? Elterjedt a hír, hogy Dálnoki Veress a Tiszánál ellenáll. A németek viszont már az országban voltak és fenyegetéseik döntöttek. A budapesti Műegyetemen a diákok elkezdtek mozgolódni. Erre elrendelték az egyetemisták munkatáborba vitelét. Az én csoportom Borszék alatt, Székpatakon építette az Árpád-vonalat. Akkor szembesültünk először a katonai fegyelemmel. Szerencsénkre a parancsnok, Darvas százados korekt ember volt, a tisztesek többnyire a hatalomhoz jutott primitív ember módján éreztették hatalmukat. Deszkából készült finn sátrakban laktunk. Közeledett a front, csendes éjszakákon hallani lehetett az ágyúzást. Éles töltényekkel teljesítettük az őrszolgálatot és Darvas százados utasított, hogy ha a közeledő nem áll meg felszólításunkra, ne habozzunk lőni, mert „a partizán nem katona, az orvlövész, és le kell lőni, mint a veszett kutyát”. Már a táborba jövet találkoztunk menekülő ukránokkal. A mellettünk álló szerelvényen egy „ukrán madonna” a gyermekét szoptatta. Vajon mi lett a sorsuk? Aztán megjött a parancs, hogy a katonaköteleseknek be kell vonulniuk, ezért hazaküldtek a táborból. Még a német megszállás előtt Kállay Miklós miniszterelnök meglátogatta az egyetemet, és ott földijétől, Csekey professzortól jövet vékonyka titkára kísérte. S szavaira ma is emlékszem: „Az urak tanuljanak, mert nagy feladat vár magukra. Amíg én leszek Magyarország miniszterelnöke, addig nem viszik önöket a frontra, mert szükség van Magyarországon önökre.” A román átállás után megérkezett az én behívóm is. A nővérem Szatmár vármegyébe továbbította a postással, bár nem szeretek kitérni a dolgok elől. Már középiskolás korunkban kialakítottunk egy szűk baráti kört, ami egyetemi éveinkben kiegészült néhány, velünk egy évben érettségizett hallgatónővel. Fórumnak neveztük el, mert minden nap estefelé a Főtéren találkoztunk, a Szent Mihály-templom keleti végében, ott ültünk a vaskerítésen. Tagjai a lányok közül Faluvégi Baba, a későbbi Kós Andrásné, Lebó Anikó orvostanhallgató, Tamás Magdi (Mészárosné) bölcsész, Lázár Ibolya orvostanhallgató, Mandula Ibolya, Rácz Lili és Buszlai Ibolya közgazdászok. A fiúk közül Maros Tibor, Grósz Frigyes, Égető Béla, Herman Nándor, Joanovics János, Gyöngyössy János orvostanhallgatók voltak. Fórumtag volt még Bacsó István, Kovács László és Szatala Ödön biológus, aki miután szüleivel visszaköltözött Budapestre, akkor is hűséges Fórumtag maradt. Szeptember végén hazafelé mentünk a Deák Ferenc utcán, és szembejött velünk egy rendőr – szerencsére nem csendőr – járőr, igazoltattak. Az orvostanhallgatók felmutatták kórházi beosztásukat igazoló irataikat, én a diákigazolványomat. A fehérbajuszú járőrparancsnok csak ennyit mondott: „A maga helyében nem nagyon sétálnék az utcákon”. A főtéri vendéglőben, a tulajdonos szerint a legjobb bort hozták fel, hogy a bejövő oroszoknak ne jusson belőle. Szorongó érzés tört rám, amikor a Főtéren keresztüldübörgött egy 15-17 éves fiúkból álló tankoszlop. Meggondolkoztatott, hogy miközben a magyar hadvezetőség a felkelőket visszavonta Tordáról, hogy megóvja Kolozsvárt az utcai harcoktól, ezek a gyerekek rezzenéstelen arccal tovább harcoltak, mert azt parancsolták nekik. A Kolozsvár elleni támadás során nem volt az oroszoknak légierejük. Egy berepülés alkalmával találat érte Csokoládé Károly cigányprímás házát, amiről a helyi sajtó is beszámolt. A Zápolya utcában laktunk és egy nap, október 11-én, szerdán látom, hogy a Kövespad utcán egy orosz hajt fel egy lovas szekeret. Egy szomszéd román tanár pincéjében bújtunk el első éjszaka. Másnap reggel kimentünk a ház elé, és a Kövespad felől egy egyszerű asszony jött felénk és figyelmeztetett: az oroszok szedik össze a magyarokat. Akkor legalább kapunk valami írást, mondtam én jóhiszeműen, mert azt gondoltam, munkára visznek a felrobbantott hidakhoz. Édesanyám és a sógorom nem bíztak az oroszokban és úgy döntöttek, hogy bújjunk el a szomszéd akkor már üresen álló házánál a Kövespad felé emelkedő kertje végében, a bodzabokrok mögé. Mire felértünk, már ott lapult a bodzabokorban Vermessy Rezső, a Szövetség Szövetkezeti Központ cégjegyzője, valamint Kolcsár Árpád és Páter kőművesmesterek. Kis idő elteltével a kert alján megjelent egy hosszú Moszingan puskával egy szovjet katona, hogy a kertet ellenőrizze. Láttuk, hogy felénk tart, aztán egyszerre megáll a karalábéágyásnál, leteszi a puskát, előveszi a bicskáját és elkezdi jóízűen falatozni a karalábét. Aztán, mint aki jól végezte a dolgát, visszament az utcára az őrjárathoz. Másoknak nem volt ilyen szerencséje, mint nekünk. A szemben lakó Miskolczi nevű hóstáti gazdát – a Hosszú élethez nevű kocsma tulajdonosát – a nálam fiatalabb gimnazista fiával együtt elhurcolták, soha nem tértek vissza. Ez volt a sorsa több Zápolya utcai lakosnak is, akik nem bújtak el, köztük apósomnak, Kalmár Eleknek és sógoromnak, Kalmár Andrásnak, akik hosszú esztendőkig sínylődtek a Szovjetunióban. Elhurcolták egykori iskolámból a már említett Mikecs László tanárt, valamint Szabó György klasszika-filológust, aki miután visszatért, megírta az elhurcoltak színvonalas és tárgyilagos krónikáját Kolozsvári deportáltak az Uralban címmel. Közvetlen a szovjet bevonulás napján, mielőtt elhurcolták az ötezer magyar polgári lakost, a szemben lakó Steierman család – a Linda nevű cukorkagyár tulajdonosai – áthívtak bennünket, hogy az ott levő munkaszolgálatossal ünnepeljük meg a „felszabadulásunkat”. Ők felismerték sógoromban, Ferencz Antalban azt a feleki határvadász zászlóst, aki odament alakulatukhoz és biztatta őket, hogy „ne csüggedjenek, már nem tart sokáig”. Ezt meleg szavakkal meg is köszönték: „Felszabadultunk!”. Náci cseberből a vörös cárizmus vedrébe. (Folytatjuk) Művelődés (Kolozsvár) 2013. február 9.Az autonóm létezés esélyei (Balogh László emlékezete)Tíz éve halt meg egy zimankós, mintha baljós eseményekben bővelkedő regényeiből ideszakadó téli napon; sűrű hóesésben temettük. Régi barátjaként már a sírnál elmondhattam, a sorssal perelve, hogy nagy veszteség és igazságtalanság ért bennünket, ma még fel sem tudjuk mérni hiányát, tele bőrönddel ment el. Azelőtt két évvel hosszabb ideig lehettünk együtt Bécsben, s láthattuk a kardot is a Burg múzeumában, amellyel a hóhér lefejezte Zrínyit és Frangepánt, mutatta ez is, hogy benne vagyunk a közös kuruc–labanc történelemben. Ő, amikor utazás előtt erről meséltem neki, hümmögött. Nem hitte. S meg is keseredett kissé, de a téli utcán sétálva váratlanul terveiről kezdett mesélni. Tudni kell, hogy ily tekintetben igen visszafogott volt, már babonából sem teregette ki soha senki előtt, hogy miről ír, vagy pláne miről akar írni. Ismeretségünk a gyermekkor homályába vész, ugyanabban a városban éltünk, nagyon hamar közel kerültünk egymáshoz. Mint annyi szépreményű prózaíró, ő is versekkel kezdte, utána regényeket, elbeszéléseket írt. Indulására, hogy is fogalmazzak, rányomta bélyegét az elzártság, az ismeretlenség. A folyóiratok is nehezen vették be, de végül 1983-ban megjelent első novelláskötete (Családi kép), s két évre rá első (kis)regénye is (Hajó a tárgyalóteremben), majd hosszabb kényszerszünet következett, s írói kibontakozására már a szép új világban került sor. A nyolcvankilences fordulat után jelentek meg a közelmúltat vizsgáló regényei (Négerek a szekrényben, 1995; Szürkület, 1995; a díjnyertes Szelleminduló, 2000; Tiszt úr, a kezem, 2002) és novellái (Jeruzsálemben boldog lettem volna, 2003). Ezekben és nagy érdeklődést kiváltó, a kommunizmus emberi tragédiákat okozó hallucinatórikus világát megjelenítő interjúiban (A jóisten nem szállt le Bükszádon, 1997; Múltbirtokosok jövő nélkül, 2000; ...és te hol voltál, Szent György?, 2001) arra keresi a választ, hogyan, miképpen lehetséges tájainkon a szabad és független élet. Az autonóm létezés esélyeit kutatja. Egy embertelen, saját ideáljainak is élesen ellentmondó világban. Tíz év után meg kell mondanom, kérdésfelvetései aktuálisabbak, mint valaha! Ezért is örvendek annak – ez a reklám helye –, hogy kéziratban maradt írásai is hamarosan megjelennek a Charta Kiadónál. Úgy gondolom, elkerülhetetlen, hogy beszéljünk róluk, s az irodalomtörténet-íróknak is szembe kellene végre nézniük, mivel is színesítette, gazdagította tragikusan megszakadó élete során Balogh László az erdélyi prózairodalmat. (Sajnálatosan Pomogáts Béla irodalomtörténetében még az obligát névsorokban sem szerepel.) Bogdán László Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2013. február 23.Könyvbemutatóval emlékeztek Balogh LászlóraSzűknek bizonyult a Bod Péter Megyei Könyvtár olvasóterme Balogh László Maroknyi Székely című posztumusz kötetének csütörtök esti bemutatóján, az érdeklődők előtt ki kellett tárni a Gábor Áron Terem ajtaját. A tíz éve elhunyt sepsiszentgyörgyi íróra többen emlékeztek, Pap Sándor nyugalmazott református lelkész Kós Károly-arcú emberként jellemezte, akinek ars poeticája az volt, hogy szebbé váljon a világ, s többé ne kísértsen a múlt. Kiss Jenő, a megyei könyvtár nyugalmazott igazgatója Balogh László (1946–2003) irodalmi pályáját, könyvtárosi munkáját ismertette. Mint mondta, sokan íróként és emberként egyaránt szerették, a könyvtár „alapembere”, a betiltott Mikes Irodalmi Kör vezetője volt, aki leginkább az olvasóteremben érezte magát otthon. Hosszú éveken át községi és városi könyvtárakkal foglalkozott, nemcsak a könyvtárosokkal, hanem a vidéki értelmiséggel is jó kapcsolatot ápolt. Amikor úgy érezte, több időt fordítana írásra, átment a volt IAME üzemi könyvtárába, majd 1990 után a könyvelosztó cég igazgatójának választották, illetve saját kiadóját vezette. Most megjelent könyve címadó kisregényét, a Maroknyi Székelyt a kilencvenes években írta, azt az életérzést próbálta „megfogni”, tovább él-e a múlt azáltal, hogy a régi hatalom emberei nem tűntek el. A kötet tizenöt elbeszélése is élettörténeteken át mutatja be a kitelepítettek, börtönviseltek sorsát, történetei a romániai magyar élet fontos, a szocializmus éveire utaló dokumentumai. A könyvet megjelentető Charta Könyvkiadó vezetője, Kisgyörgy Tamás Balogh Lászlóval való barátságát körvonalazta, szólt kettejük hosszú távra tervezett közös munkájáról, mondván: rengeteg, volt politikai foglyokat is bemutató anyag megíratlanul maradt Balogh tarsolyában. A néhai írót pályatársként méltatta Bogdán László, kiemelve, hogy A jóisten nem szállt le Bükszádon című könyve a Háromszék napilap Kaláka-sorozatában jelent meg. Pap Sándor úgy fogalmazott, Balogh László hívő ember volt, szószékre figyelő, komor, homlokráncos tekintettel, aki készült a túlsó partra. Mózes László Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2013. május 16.Jó kezekbe került Venczel József hagyatékaVenczel József nyomtatásban meg nem jelent hagyatékának egy részét vehették át a Sapientia EMTE társadalomtudományi tanszékének illetékesei csütörtökön Csíkszeredában. A társadalomkutató családja azzal a céllal adta át a dokumentumokat, hogy feldolgozzák és könyvek, tanulmányok formájában kiadják. A személyes levelezéseket, kéziratokat, szociológiai felméréseket tartalmazó hagyatékot Venczel József lánya, Fikker Éva Mária és férje, Fikker Levente ajánlotta fel az egyetemnek. „Csík a legkeletibb nyugat és legnyugatibb kelet című írásának másolata is benne van ebben a mappában amit elhoztunk, a legcsaládibb levelezések, kéziratok, szociológiai felmérések is vannak benne” – mondta Fikker Levente. Ezeket a dokumentumokat előreláthatólag a Sapientia egyetem szociológia szakos oktatója, Telegdy Balázs doktori disszertációjához fogja felhasználni, a hagyatékot várhatóan ő fogja elemezni és feldolgozni az elkövetkezőkben. A Venczel József hagyatékát az egyetem könyvtárában adták át ünnepélyesen, amelyen részt vett Venczel József nagyobbik leánya és veje, a műszaki és társadalomtudományi tanszék dékánja, Kósa István, Bálint Blanka adjunktus, a szociológia szak szakkoordinátora, Balogh László könyvtárigazgató, valamint Szekeres Adorján szociológia szakos diák. Az esemény apropóját a neves csíkszeredai falukutató születésének 100. évfordulójára szervezett megemlékezés adta, melyet a Sapientia egyetem szervez, és amelyre Venczel József családját is meghívták. Barabás Hajnal szekelyhon.ro 2013. június 21.Mester és tanítványai: Barcsay, Balogh, Deim, KonokKiállításmegnyitó a Minerva-házban Barcsay Jenő festő, grafikus, és három tanítványa – Balogh László, Deim Pál, Konok Tamás – alkotásaiból nyílt kiállítás szerdán délután a kolozsvári Minerva-házban. A tárlat vándorkiállítás formájában járja végig a Kárpát-medence magyarlakta területeinek nagyobb városait, és a Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány, Kónya Márta és Kónya Ferenc Barcsay jogutódok támogatásával valósult meg. A kolozsvári kiállítás a Barabás Miklós Céh és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság közös rendezésében jött létre, védnöke pedig Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja. Magdó János a megnyitón elmondta: megtiszteltetés számára, hogy felkérték a kiállítás védnökének, hiszen többek között Barcsay Jenő által vált ismertté Európa-szerte a huszadik századi magyar grafika. – Sokoldalú alkotó volt, a képzőművészeti skála minden műfaját ismerte és gyakorolta, kiválóan – fűzte hozzá a főkonzul. A kiállítást Takács Gábor, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság tagja nyitotta meg, mint mondta, abban a szerencsés helyzetben van, hogy személyesen ismerhette Barcsay Jenőt, akire mindig a legnagyobb tisztelettel, szeretettel és hálával emlékezik. – Nagyon sokat köszönhetek neki, ugyanis, ismerve a grafika iránti érdeklődésemet szeretettel irányította bizonytalan és bátortalan lépéseimet a grafikai eljárások elsajátításában – magyarázta Takács. A méltató kiemelte: a közelmúltban Barcsay Jenő és művészete gyakran került az érdeklődés központjába Kolozsváron. – A Korunk Galéria szervezésében láthattunk egy gyűjteményes, értékmegőrző kiállítást a Bánffy-palota termeiben, ahol Barcsay Jenő nevével és munkáival is találkozhattunk; megjelent Kántor Lajos Barcsaytól Vinceffyig című kötete, amelyet a Gaudeamus könyvesboltban mutattak be, és elhangzott egy előadás is az Unitárius Egyházközség Tanácstermében Barcsay Jenőről és művészetéről, amelyet jómagam tartottam, amikor megemlékeztünk Barcsay Jenőről. Ekkor, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság közbenjárása révén emléktábla került a Mester katonai szülőházára – hangsúlyozta Takács. A méltató szerint a jelenlegi kiállításon látható alkotások valójában a négy művész munkájának a lényegét foglalják magukba, ily módon a szemlélő betekintést nyer a XX. század magyar képzőművészeti életének egy szegletébe, egy kiváló mester és tanítványai segítségével. Takács Gábor beszédében kitért Barcsay Jenő, valamint a három tanítvány életrajzi adataira, felsorolva a művészek által elnyert kitüntetéseket is. Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Művelődési Egyesület elnöke ezt követően átadta a szót Kónya Ferencnek, aki ismertette a festőművész testvére, Barcsay Erzsébet által 1989-ben tett Közérdekű Közhasznú Felajánlását a Barcsay-díjra illetve a Barcsay Jutalomra, valamint a 2006-ban általuk létrehozott Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány tevékenységét. A Barcsay Jutalom a Magyar Képzőművészeti Főiskola diákjainak támogatására jött létre, ez az egyetem gondozásában él tovább. A Kónya házaspár Barcsay jogutódként folytatni és kiegészíteni kívánta a fiatal képzőművészek támogatását, azzal, hogy 2006-ban az Alapítvány céljával összhangban Barcsay-díjat alapított, amelyet azóta minden évben meghirdetnek, így idén is. A pályázaton részt vehetnek mindazok a magyar ajkú pályakezdő festőművészek, akik a folyó év december 31-éig még nem töltötték be a 35. életévüket. Kónya Ferenc ugyanakkor elmondta: a vándorkiállítás végigjárja a Kárpát-medence magyarlakta területeinek nagyobb városait, ezáltal is népszerűsítve a szellemi örökség értékeit. Szintén az alapítvány tevékenységéhez tartozik, hogy határon túli magyar tanintézeteket ajándékoznak meg Barcsay-könyvcsomaggal, ezúttal az ajándékcsomagok az Apáczai Csere János Líceumhoz és a János Zsigmond Unitárius Kollégiumhoz kerültek. A megnyitó zenei műsorában Béres Melinda és Márkos Albert hegedűművészek Bartók-műveket szólaltattak meg, Rekita Rozália színművész pedig Weöres Sándor két írását olvasta fel. A tárlat július 3-ig látogatható a Minerva-házban (Jókai/Napoca utca 16. sz.), munkanapokon 10 és 15 óra között. KÖLLŐ KATALIN Szabadság (Kolozsvár) 2013. december 31.„Szezontermék” lesz a könyv?Több erdélyi kiadó is arról számolt be, hogy nőtt az eladások száma idén, igaz, egyre több ráfordítást igényel a piacon való megmaradás. Veszélyben van-e a Gutenberg-galaxis, a nyomtatott könyv meddig képes versenyre kelni az e-könyvekkel és a technika számos egyéb vívmányával? Egyre gyakrabban hallani ezt a kérdést, főleg nyugati országokban teszik fel újra és újra, ahol az e-könyvek vagy a hangos könyvek már komoly ellenfeleivé váltak a hagyományos könyvkiadóknak. A nyomtatott könyv jövőjét sokan az igényes kiadványokban látják, a színes, gazdagon illusztrált kötetek megjelentetésében, amellyel plusz esztétikai élménnyel ajándékozzák meg a könyvvásárlót, ennek azonban szó szerint ára van, így – ha folytatódik a verseny – elképzelhető, hogy sokan valóban nem tudják megengedni maguknak a nyomtatott kiadványokat. Erdélyben egyelőre nem jelent nagy kihívást a kiadóknak az e-könyvekkel való küzdelem, igaz, itt is egyre többen esnek gondolkodóba: lemondjanak-e a nyomtatott könyv nyomdafestékszagáról, a lapozgatás öröméről, és kérjenek-e inkább e-könyv olvasót az angyaltól. Összeállításunk megszólalói, az erdélyi magyar könyves szakma képviselői bizakodóak, szerintük 2013-ban többen vettek könyvet, igaz, egyre igényesebb kiadványokkal, egyre több plusz ráfordítással – jól kigondolt reklámkampány, író-olvasó találkozók szervezése – tudják csak megfogni a potenciális vásárlókat. Egy új fogalom is körvonalazódni látszik a szakmában: sokan „szezonkönyvvásárlókká" váltak az utóbbi időben, a legtöbben ugyanis karácsony előtt, vagy könyvvásárok idején áldoznak (csak) kötetekre. Ezt erősítette meg az idei Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár után a marosvásárhelyi Aranka György Könyvesbolt vezetője, Pruzsinszky Katalin is, aki elégedett volt ugyan a könyvvásári stand forgalmával, de hozzátette: „amúgy elkeserítő a helyzet a könyvesboltban, hétköznaponként két-három ember tér be a boltba naponta." A vásárok mellett az év vége is sokat javít azonban az összképen: a karácsony előtti napokban Kolozsvár egyik legismertebb könyvesboltjában például a hatalmas forgalomra hivatkozva utasították el a válaszadást. Eljutni az olvasóhoz A kolozsvári Koinónia Kiadó az elsők között volt az erdélyi piacon, amely felismerte a reklám fontos szerepét, saját könyvesboltot is működtet, amelyben rendszeresen szerveznek programokat kicsiknek-nagyoknak, szerzőik pedig több ízben dedikálnak az év során. Az igazgató, Zágoni Balázs lapunk megkeresésére elmondta: idén nőtt ugyan a forgalom, de nem olyan mértékben, ahogy számítottak rá. „A Koinóniánál növekedtek az eladások az előző év utolsó hónapjaihoz képest, de mégis elmaradtak az elvárásainktól. Idén 15 könyvet jelentettünk meg, közel kétszer annyit, mint tavaly, nagyon kiterjedt médiakampányunk volt, az eladások mégis csak enyhén növekedtek" – fogalmazott Zágoni. Szerinte is egyre inkább „szezontermék" lesz a könyv, a vásárlók nagy része karácsony előtt tér be hozzájuk, de azért nyár eleje vagy ősz eleje sem elhanyagolható időszakok eladás szempontjából. „Egyértelműen december és november a két legjobb hónap. Néha egy decemberi hét felérhet mondjuk egy tavaszi hónap forgalmával. Nálunk a Miért más Románia?, az Elbűvülő, a Jézus meséskönyve, a Biblia, valamint az Apa, irány a sziget! vitték a pálmát ezekben a hónapokban" – összegzett Zágoni Balázs. Eljutni az olvasóhoz – ez az új jelszó az erdélyi könyvkiadók és szerzők körében, ennek jegyében alapította meg idén Kolozsváron László Noémi költő, Király Zoltán költő és Szenkovics Enikő fordító a Sétatér Kulturális Egyesületet, amely könyveket is kiad ugyan, de fő feladataként a kortárs szerzők műveinek népszerűsítését tűzte ki célul, a jó könyvterjesztés ugyanis véleményük szerint sok erdélyi kiadónak nem erőssége. Ez azonban nem igaz a csíkszeredai Bookart Kiadó esetében, amely sikeres évet zárt, hiszen a 19. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron két díjat is nyert: gyermekkönyv kategóriában Markó Béla Hasra esett a Maros, szépirodalom kategóriában Ernst Jünger Homokórák című könyve kapta az idei Szép Könyv-díjat. Hajdú Áron a jövőre tíz éves kiadó alapítója lapunknak elmondta, tévhit az, hogy az emberek nem olvasnak, vagy hogy nincs pénzük könyvre. „Sikeres évet zártunk, az igaz, hogy a nyomtatott könyvek szerepét egyre inkább átveszi az internet, de nem vagyok elkeseredve, nem gondolom, hogy zsugorodik a könyvpiac. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületétől kapott statisztika szerint az elmúlt évhez viszonyítva idén a világpiacon ötmillióval több nyomtatott könyvet adtak el. A Bookart Kiadó eladása is nőtt a tavalyhoz képest. Biztos vagyok benne, hogy az embereknek fontos a nyomtatott könyv, a szépirodalom iránt sem csökken az érdeklődés" – fejtette ki Hajdú Áron. A kiadó tulajdonosa szerint az író-olvasó találkozókon, ahol a szerzőiket mutatják be, egyre több fiatal van jelen. „Megelégedéssel nyugtázzuk, hogy jó úton vagyunk. Az idei Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron is több ízben elhangzott, hogy nem olvasnak az emberek, aztán mégis a legsikeresebb vásárt zárták, a legtöbb eladott könyvvel" – emlékeztetett Hajdú Áron. A szakértő szerint, ha egy kiadó nem a sikeres címeket adja ki, hanem olyanokat, ami iránt nincs érdeklődés, ám hiánypótlónak nevezi azokat, akkor nem kell csodálkozni, ha nem veszik. „Jó könyveket kell kiadni, azokat biztosan megveszik. Szép könyveket kell kiadni, mert ez az egyik alapeleme a könyvkiadásnak: a szerző és az olvasó iránti tisztelet kötelezi a kiadót, hogy a könyv szép legyen. Az olvasók egyre igényesebbek, a lehetőségek is egyre jobbak, így csak odafigyelésre van szükség a kiadó részéről, hogy ne újságpapírra nyomtassa a kötetet, hanem igényes kiadványt adjon az olvasó kezébe" – szögezte le Hajdú Áron. A román könyvek beszerzése nehezebb A sepsiszentgyörgyi Charta Nyomda és Kiadó 1994-ben alakult, több igényes kivitelezésű, reprezentatív könyvet adtak már ki, idén többek között két sepsiszentgyörgyi író posztumusz kötetét, Balogh László Maroknyi Székely című könyvét és Sylvester Lajos Történettekercsek az idő toronygombjában című, Gábor Áron emlékezetéről készült kordokumentumát. Ifj. Kisgyörgy Tamás, a kiadó ügyvezetője lapunknak elmondta, tapasztalata szerint egyre kevesebben fektetnek könyvkiadásba, a kiadók többségének pedig nincs akkora tőkéje, hogy vállalni tudja az esetleges bukás kockázatát. A járható út, ha a szerzők támogatókat keresnek a kötetük megjelentetésére, pályáznak, sok esetben önkormányzatok, művelődési intézmények sorakoznak fel egy-egy kiadvány mögé. A kiadók évente csak néhány saját kötetet tudnak bevállalni, kevés olyan kiadó van az országban, melynek van elegendő fedezete arra, hogy több saját kiadást finanszírozzon, szögezte le az ügyvezető. A cég könyvesboltot is működtet, Kisgyörgy Tamás elmondta, a könyv iránt van kereslet, az erdélyi kiadók könyvei ugyanúgy fogynak, mint a Magyarországról behozott kötetek, a szépirodalom, a sikerkönyvek, a gyerekkönyvek iránt egyformán jó érdeklődés mutatkozik. Nagyon jól működik a Bookline internetes könyvforgalmazóval való együttműködésük is: a cég rendelésre postaköltség nélkül leszállítja az igényelt kiadványokat. Az ügyvezető elmondta, a román nyelvű könyvek beszerzése jelent gondot, hiszen nincs egy román köteteket forgalmazó Bookline méretű nagybani lerakat, a kiadóktól külön-külön megrendelni és leszállítatni tucatnyi kiadványt nagy megterhelést jelent a cégnek. Sepsiszentgyörgyön a Sugás nagyáruházban működik még könyvesbolt, a belvárosi Diákboltban is árulnak könyveket, mindenütt arról számolnak be, hogy újra divatba jött a könyvvásárlás, egyre többen ajándékoznak könyvet. Bíró Blanka, Varga László Krónika (Kolozsvár) 2014. január 20.A térség kulturális hagyatékaNagyvárad- Január 20-25. közt az RMDSZ Bihar megyei szervezete együttműködve Berettyóújfalu önkormányzatával s civil szervezetekkel újra megrendezi A magyar kultúra ünnepét. Hétfőn tájékoztattak. Hétfői sajtótájékoztatóján Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke a térség kulturális hagyatékának nevezte a 2000 óta hagyományosan, Berettyóújfalu önkormányzatával közösen és megszakítás nélkül megrendezett A magyar kultúra ünnepe eseménysorozatot. Hangsúlyozta: a több mint tíz éves múltra visszatekintő kezdeményezés annyira jónak bizonyult, hogy a két település nem csupán kulturális téren került közelebb egymáshoz, hanem közös infrastrukturális jellegű fejlesztések is kibontakoztak, például a tavasszal várhatóan átadott Berettyóújfalu- Nagyvárad kerékpárút. Az idén is a fő esemény január 22-én, A Magyar Kultúra Napján zajlik, szerda este 7 órától a Szigligeti Színházban. A gálaünnepségen beszédet mond Biró Rozália szenátor és dr. Vitányi István magyarországi országgyűlési képviselő, majd átadásra kerül az RMDSZ által alapított két életműdíj, három Magyar Kultúráért-díj és négy emlékplakett, valamint a tavaly első alkalommal kiosztott Jakobovits Miklós-díj. Ezután a Színház az iskolában, iskola a színházban program keretében több mint száz váradi magyar középiskolás és egyetemista mutatja be a Liliomfi-remix című előadást, a jubileumi Szigligeti-évad részeként. A politikus úgy fogalmazott: ennek köszönhetően lehetőség nyílik felmutatni a fiataloknak, hogy a kultúra a modern világban is egy érték, nem számít elveszett területnek. Meghívókért a színház jegypénztáránál lehet érdeklődni. A politikus megjegyezte: voltak olyan idők is, amikor a programok színesebbek voltak annak köszönhetően, hogy a Várad lakosságának egynegyedét kitevő magyarság képviselve volt alpolgármesteri szinten, de remélhetőleg a mostani csak egy ideiglenes állapot, hullámvölgy, s a közeljövőben ismét kedvezőbb közigazgatási helyzet teremtődik majd. Ami az idei kulturális programokat illeti, Váradon január 21-én, kedd délután 17 órától zajlik az első rendezvény, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum dísztermében, ahol a BINCISZ és a Nagyváradi Civil Kerekasztal szervezésében dr. Pomogáts Béla irodalomtörténész tart előadást. Ugyanakkor ekkor kerül sor A Bihar kultúrájáért civil érem ünnepélyes átadására. Koncertet adnak a berettyóújfalui Városi Zeneiskola művész-tanárai és közreműködik Meleg Vilmos színművész. Január 22-én, szerdán 13 órakor a Sapientia Varadiensis Alapítvány szervezésében a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán felavatják Erkel Ferenc portrédomborműves emléktábláját, Kurucz Imre alkotását, majd 17 órakor a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola alkotói munkatársainak műveiből nyílik tárlat a Tibor Ernő Galériában. A kiállítást megnyitja Holló Barna grafikusművész, közreműködik Balogh László és Kovács Lajos. Január 24-én, pénteken 16 órától az Ady Endre Középiskolában bemutatják V. Szilágyi István A lelkiismeret örvényei című könyvét. A kötetet ismerteti Tuduka Oszkár ny. irodalomtanár, zenekritikus, közreműködnek a PMNYE kórusának tagjai, illetve szavalói. 18 órától a Lorántffy Központban a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság szervezésében Dukrét Géza PBMET-elnök, a Partiumi Füzetek sorozat szerkesztője bemutatja az Emődi János- Wilhelm Sándor- Sándor Mária szerzőtrió A margittai fazekasság története című könyvét. Berettyóújfaluban Muraközi István polgármester a Berettyóújfaluban lebonyolított eseményekről tájékoztatott. Megtudtuk tőle, hogy helyi idő szerint kedden 14 órától dr. Fazakas Gergely egyetemi adjunktus tart előadást a Városi Könyvtár olvasótermében Siralmas imádság és nemzeti önszemlélet címmel. Január 23-án, csütörtökön az említett szerzőtrió kötetét ismertetik a Bihari Múzeum előadótermében, majd 17 órakor a Tibor Ernő Galéria közösségének alkotásaiból nyílik tárlat a Nadányi Zoltán Művelődési Központ Bihar Vármegye Képgalériában, beszédet mond Márton Katalin rajztanárnő, képzőművész. 18 órától rendezik meg A magyar kultúra ünnepének helyi gálaestjét, melynek helyszíne a Művelődési Központ díszterme. Felszólalnak: Biró Rozália RMDSZ-es szenátor és dr. Vitányi István fideszes országgyűlési képviselő, majd átadják az Erdélyi Gábor-díjat és fellép a Wass Albert-műsorával a Kiss Stúdió Színház. Január 25-én, szombaton 15 órától Hagyományőrző családi napot tartanak a Nadányi Zoltán Művelődési Központban. Lesznek kézműves-játszóházak, és sor kerül a Holló Együttes Vándormuzsikusok című gyermekkoncertjére. A kultúra-heti rendezvények egyik médiatámogatója a Bihari Napló. Ciucur Losonczi Antonius edon.ro, 2014. március 21.Nemzetegyesítés a médiatérbenÚjjászerveződött a 2010-re teljesen szétzilált külhoni magyar tudósítóhálózat, anyagaik pedig ma már nem gettószerűen, hanem a közmédia műsoraiba szervesen beépülve jelennek meg – hangsúlyozta Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízott vezérigazgatója pénteken, a MédiaTér – Külhoni műhelyek szerepe a magyar közmédia-stratégia alakításában című kolozsvári konferencián. Az MTVA további terveiről elmondta: minden környező országba telepítenek olyan mobil egységet, amellyel bárhonnan, bármikor élő adásba is be tudnak jelentkezni a kollégák, és egy közös koncepció alapján megszervezik a határon túl felhalmozódott archívumok értékeinek megmentését. Galambos István vezérigazgató-helyettes, az MTVA külhoni tanácsadó testületeként megalakult, a tudósító-hálózat képzésében szerepet vállaló Kós Károly Kollégium (KKK) elnöke előadásában hangsúlyozta, hogy a külhoni témákat nem kell külön műsorokba száműzni. A KKK a nemzet egységében való gondolkodást próbálja segíteni a közmédiában – tette hozzá. Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte, hogy nem létezik közszolgálati magyar újságírás a külhoni magyar újságírók nélkül, munkájuk pedig nem lenne eredményes a 2010-ben indult „nemzetegyesítő stratégia” nélkül. Gazsó L. Ferenc, az MTI Zrt. vezérigazgatója kifejtette: a nemzeti hírügynökség a magyarság hiteles tájékoztatását hivatott ellátni olyan körülmények között, amikor a legtöbb helyen a hírek véleménnyel keveredve jelennek meg. Az elmúlt években teljessé vált a hírügynökség Kárpát-medencei tudósítóhálózata (Bukarest, Kolozsvár, Belgrád, Zágráb, Pozsony, Kijev, Ungvár), 2011-12-ben harminc százalékkal, évi hétezerre bővült az MTI-ben a külhoni magyarságról szóló anyagok száma, és az ingyenessé vált hírügynökségi szolgáltatások legaktívabb felhasználója ma már a külhoni magyar média. Kitért arra, hogy az MTI-hez tartozik a rádiós krónikák és a televíziós híradók összeállítását végző Hírcentrum is, amely több mint félszáz külhoni magyar médiaműhellyel áll napi munkakapcsolatban. Tavaly nyár óta új internetes platform is szolgálja az „összmagyar kommunikációs teret” Külhoni Magyar Sajtószolgálat néven, amelyen azóta több mint négyszáz közleményt jelentettek meg a külhoni magyar szervezetek – mondta Gazsó L. Ferenc. Jónás István, a Magyar Rádió Zrt. vezérigazgatója előadásában kiemelte, hogy a rádió műsoraiba szervesen beépülnek a határon túli témák, de egy tavaly őszi felmérés azt bizonyította, hogy a tudósítások területi és tematikai megoszlása még nem feltétlenül tükrözi a külhoni hallgatók mindennapi érdeklődését. Akkor lesz igazán hiteles ez az integráció, ha a hallgatók magukra ismernek a róluk szóló műsorokban – hangsúlyozta. Medveczky Balázs, a Magyar Televízió Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a köztelevízió már nem rétegműsorokat, hanem a nemzeti összetartozást szem előtt tartó tartalmakat készít, és a gyermekműsoroktól az ismeretterjesztő adásokig mindenütt az összmagyarság értékeit mutatja be. Dobos Menyhért, a Duna Televízió Zrt. vezérigazgatója előadásában kiemelte, a csatorna 22 éve azért alakult, hogy „égi köldökzsinórként” összekösse a szétszakított nemzetrészeket – ez a feladat azóta sem változott. Hozzátette, hogy a nemzeti identitást erősítő, közösségépítő szerepét a Duna Worldon keresztül ma már nemcsak a Kárpát-medencében, hanem a nyugati diaszpórában élő magyarok körében is be tudja tölteni. A konferencia szervezői pénteken bejelentették: olyan ösztöndíjprogramot kezdeményeznek, amely lehetővé teszi, hogy a Sapientia kolozsvári médiaszakán a Kárpát-medence más területeiről érkező diákok is elsajátíthassák a szakmát. MTI Székelyhon.ro, 2014. március 21.Médiakonferencia - Az újjászervezett Kárpát-medencei tudósítóhálózat szerepéről tanácskoztak a közmédia vezetői Kolozsváron - Újjászerveződött a 2010-re teljesen szétzilált külhoni magyar tudósítóhálózat, anyagaik pedig ma már nem gettószerűen, hanem a közmédia műsoraiba szervesen beépülve jelennek meg - hangsúlyozta Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízott vezérigazgatója pénteken, a MédiaTér - Külhoni műhelyek szerepe a magyar közmédia-stratégia alakításában című kolozsvári konferencián.Ma már hatvankilenc tudósítói pont van a Kárpát-medencében, Erdélyben és Délvidéken már működnek, Felvidéken és Kárpátalján pedig most épülnek a komplex élő közvetítésekre is alkalmas stúdiók: a hálózat legtöbb pontja pedig több médiumot (rádiót, tévét, hírügynökséget) is kiszolgál - számolt be a fejlesztésekről Szabó László Zsolt az MTVA, a Kós Károly Kollégium, a kolozsvári Video Pontes Stúdió és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) által közösen rendezett tanácskozáson. Az MTVA további terveiről elmondta: minden környező országba telepítenek olyan mobil egységet, amellyel bárhonnan, bármikor élő adásba is be tudnak jelentkezni a kollégák, és egy közös koncepció alapján megszervezik a határon túl felhalmozódott archívumok értékeinek megmentését. Galambos István vezérigazgató-helyettes, az MTVA külhoni tanácsadó testületeként megalakult, a tudósító-hálózat képzésében szerepet vállaló Kós Károly Kollégium (KKK) elnöke előadásában hangsúlyozta, hogy a külhoni témákat nem kell külön műsorokba száműzni. A KKK a nemzet egységében való gondolkodást próbálja segíteni a közmédiában - tette hozzá. Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte, hogy nem létezik közszolgálati magyar újságírás a külhoni magyar újságírók nélkül, munkájuk pedig nem lenne eredményes a 2010-ben indult "nemzetegyesítő stratégia" nélkül. Gazsó L. Ferenc, az MTI Zrt. vezérigazgatója kifejtette: a nemzeti hírügynökség a magyarság hiteles tájékoztatását hivatott ellátni olyan körülmények között, amikor a legtöbb helyen a hírek véleménnyel keveredve jelennek meg. Az elmúlt években teljessé vált a hírügynökség Kárpát-medencei tudósítóhálózata (Bukarest, Kolozsvár, Belgrád, Zágráb, Pozsony, Kijev, Ungvár), 2011-12-ben harminc százalékkal, évi hétezerre bővült az MTI-ben a külhoni magyarságról szóló anyagok száma, és az ingyenessé vált hírügynökségi szolgáltatások legaktívabb felhasználója ma már a külhoni magyar média. Kitért arra, hogy az MTI-hez tartozik a rádiós Krónikák és a televíziós Híradók összeállítását végző Hírcentrum is, amely több mint félszáz külhoni magyar médiaműhellyel áll napi munkakapcsolatban. Tavaly nyár óta új internetes platform is szolgálja az "összmagyar kommunikációs teret" Külhoni Magyar Sajtószolgálat néven, amelyen azóta több mint négyszáz közleményt jelentettek meg a külhoni magyar szervezetek - mondta Gazsó L. Ferenc. Jónás István, a Magyar Rádió Zrt. vezérigazgatója előadásában kiemelte, hogy a rádió műsoraiba szervesen beépülnek a határon túli témák, de egy tavaly őszi felmérés azt bizonyította, hogy a tudósítások területi és tematikai megoszlása még nem feltétlenül tükrözi a külhoni hallgatók mindennapi érdeklődését. Akkor lesz igazán hiteles ez az integráció, ha a hallgatók magukra ismernek a róluk szóló műsorokban - hangsúlyozta. Medveczky Balázs, a Magyar Televízió Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a köztelevízió már nem rétegműsorokat, hanem a nemzeti összetartozást szem előtt tartó tartalmakat készít, és a gyermekműsoroktól az ismeretterjesztő adásokig mindenütt az összmagyarság értékeit mutatja be. Dobos Menyhért, a Duna Televízió Zrt. vezérigazgatója előadásában kiemelte, a csatorna 22 éve azért alakult, hogy "égi köldökzsinórként" összekösse a szétszakított nemzetrészeket - ez a feladat azóta sem változott. Hozzátette, hogy a nemzeti identitást erősítő, közösségépítő szerepét a Duna World-ön keresztül ma már nemcsak a Kárpát-medencében, hanem a nyugati diaszpórában élő magyarok körében is be tudja tölteni. A konferencia szervezői pénteken bejelentették: olyan ösztöndíjprogramot kezdeményeznek, amely lehetővé teszi, hogy a Sapientia kolozsvári médiaszakán a Kárpát-medence más területeiről érkező diákok is elsajátíthassák a szakmát. Baranyi László (MTI) 2014. június 12.Dózsa György 500A Dózsa György-féle parasztháború és vezetője halálának 500. évfordulójára szervezett megemlékező ünnepi tudományos konferenciát az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) csíkszeredai fiókszervezete múlt csütörtökön Csíkszeredában a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen, majd pénteken Dózsa hagyomány szerinti szülőfalujában, Dálnokon avattak emléktáblát az évforduló tiszteletére. Az alábbiakban a konferencián elhangzott előadásokat igyekszünk tömören bemutatni. Párhuzamok Egyed Ákos, történész, akadémikus, a konferencia fővédnöke 1514–1562 című előadásában összehasonlította a parasztháborút az 1562-es nagy székely felkeléssel, és megállapította: a két nagy történelemformáló eseménynek léteznek olyan közös vonásai, amelyek a székelység korábbi történelmében gyökereznek. Források szerint az 1562-es lázongást azok szították, akik korábban keresztesek voltak. Az előadó Márki Sándor Dósa György 1470–1514 című, 1913-ban megjelent munkájára hivatkozva kijelentette, Dózsa a székely szabadságot akarta kiterjeszteni egész Magyarországra. Szűcs Jenő A ferences obszervancia és az 1514. évi parasztháború című, 1972-ben kiadott tanulmányára hivatkozva kifejtette, a székely modell alkalmazása fellelhető a parasztháború során. A két felkelés közjogi következményei is hasonlóságot mutatnak – fűzte hozzá a történész. C. Tóth Norbert történész, a Magyar Medievisztikai Kutatócsoport munkatársa a keresztes hadjárat kihirdetéséről szóló vita eldöntéséhez nyújtott bizonyítékokat kutatásai alapján, valamint az 1514. márciusi országgyűlés határozatait ismertette. Vázolta Bakócz Tamás esztergomi érsek hazaérkezésétől a pápai bulla kihirdetéséig eltelt időszak történéseit. Hangsúlyozta: a közhiedelemmel ellentétben Bakócznak semmi esélye nem volt a pápai cím elnyerésére. Ezt azért emelte ki, mert korábban a történészek azt hangoztatták, a keresztes háborút meghirdető pápai bulla magyarországi kihirdetésének vitáját csak a királyi tanácsban folytatták le, azon csak főurak, főpapok vettek részt, és Bakócz a pápaválasztási vereségét igyekezett kompenzálni a háború erőltetésével. Ezzel szemben bizonyította, Magyarországon a bulla elfogadása nemcsak a királyi tanácsban, hanem az országgyűlésben is zajlott, a nemesség is beleegyezett a pápai bulla kihirdetésébe. Az országgyűlés kéttáblás volt, a királyi tanács valószínűleg a várban, a nagyszámú nemesség a Rákos-mezőn tanácskozott. Az egyeztetés írásban vagy követek útján történt a táblák között. Fontos szerepet játszott Telegdi István volt kincstartó, aki a nemesség szószólója volt a királyi tanácsban, közvetítette az országgyűlés eredményét. Szerinte a jobbágyokat nem kell hadba hívni, mégpedig két ok miatt: nem tudnak hadakozni, másrészt következnek a tavaszi munkák. A vita végére lesöpörték Telegdi érveit, Bakócz érvelése kerekedett felül, valóban kompromisszumos megoldás született. Az országgyűlés megteremti a hadjárat katonai hátterét a parasztok bevonásával, a katonáskodó nemesség részleges hadba hívásával, a pénzügyi háttér biztosítására adót is kivetettek, beszedésére nem került sor a parasztháború kitörése miatt. Feltevődött a kérdés, miért fogadták el a bullát? Április elején az akkor általuk tudott hadi helyzet ezt megindokolta, két hét múlva jutott csak el a hír, hogy a szultán nem Magyarország, hanem a perzsa sah ellen indul. Akkor már ott voltak a jobbágyok, s a keresztes háború lefújásakor őket csak egy helyre lehetett irányítani, a Temesközbe, hiszen Beriszló Péter horvát-szlavón-dalmát bán, veszprémi püspök, valamint Szapolyai János erdélyi vajda uralta a helyzetet, csak a Temesköz volt kétséges, a déli határt a törökök veszélyeztették. Nem a parasztháború hozadéka Mohács Neuman Tibor történész, az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa Szapolyai János erdélyi vajdaságát (1510–1526) mutatta be az újabb kutatások tükrében. A Dózsa-féle parasztháború elfojtójaként ismert Szapolyai előkelő családból származott. 1494-ben Magyarország első számú családja volt, az 1465-ben elnyert grófi cím a német birodalomban egyfajta fejedelmi státust jelentett, Szapolyai János ereiben anyja révén királyi vér csörgedezett, a magyar és a lengyel király sógora volt. 1514-ben fiatal, de katonailag tapasztalt főúr. Május-júniusban bulgáriai fosztogató hadjáraton vett részt, seregében szász, székely, erdélyi nemes hadak álltak össze, még jobbágyokat is besoroztatott. Dózsa leverésekor igazi csatára nem került sor, a jól szervezett hadsereg láttán a keresztesek nagy része megfutamodott. Dózsa brutális kivégzése a korban megszokott volt az árulók számára, mondta az előadó, kijelentését példákkal támasztva alá. A cél az elrettentés volt. Izzó koronával megkoronázták, az izzó trónra ültetés utólagos kitaláció. Húsának egy részét megetették társaival, testét négyfelé vágatták. Egy újonnan előkerült levélben a vajda anyja, Hedvig a fia tettéről büszkeséggel számolt be lányának, a lengyel királynénak, Borbálának. Népszerűséget, politikai tőkét kovácsolt Szapolyai a parasztsereg leveréséből. Az előadó kitért arra is: tarthatatlan az az álláspont, hogy Szapolyai szándékosan tartotta távol magát a mohácsi csatától. Be kellett törnie török területre, hogy mögé kerüljön és megzavarja a szultáni sereg vonulását. Ugyanakkor hangsúlyozta, a Dózsa-féle parasztháború és a mohácsi vereség között nincs közvetlen kapcsolat. Nem volt nagy véráldozat, nem érte olyan veszteség a jobbágyságot, hogy a török elleni védekezésben megérezték volna. A szultánnak ötször akkora jövedelme volt, mint a magyar királynak, csupán elit hadserege akkora volt mint amekkorát a teljes Magyarország elő tudott teremteni. Dálnoki volt-e Dózsa? Nagy Benedek ny. történelemtanár gondolatébresztőnek szánta előadását: Társadalmi deszolidarizáció vagy történelmi fátum? A mai társadalom meghasonulása késztette a témára, vallotta, s kijelentette: a két korszak közötti óriási különbség, hogy ma nem jelent meg egyetlen modern Dózsa sem. Horváth Zita docens, a Miskolci Egyetem általános rektorhelyettese a parasztfelkelésnek a paraszti társadalomra való hatását elemezte. Pontosított: agyonsanyargatott paraszti társadalomról írtak korábban, mára már árnyaltabbá vált a kép, a gazdagodó mezővárosi paraszt-polgárság megmozdulásaként lehet leírni a történteket. Nem az elnyomás miatt tört ki elsősorban, hanem inkább a társadalmi differenciáltság során meggazdagodott parasztok érezték úgy, hogy jogaik csorbát szenvedtek. Ő is hangoztatta: 1514 és 1526 között nincs közvetlen kapcsolat. Tóth Péter, a Miskolci Egyetem docense, a jászok történetének kutatója a háborúban részt nem vett jász jobbágyság helyzetét mutatta be a Dózsa-felkelés idején. Tóth István, a szegedi Móra Ferenc Múzeum osztályvezetője Dózsa György és Szeged kapcsolatáról értekezett. Kifejtette: Márki Sándor nagyon jó történész volt, de a Dózsa-munkájához nagyon kevés okleveles adatot talált. Szeged nemhogy Dózsa mellé állt volna, miként írja, ellenkezőleg: védekezett ellene. Szapolyai innen indult az utolsó ütközetre. Dózsa fejét elküldték Szegedre, de hogy megérkezett-e, nem tudni. Szegeden utca, iskola őrzi emlékét, utóbbin 1957-ben állított dombormű. Juhász Gyula Dózsa feje című, 1919-ben írt versének első szakaszát 1972-ben újabb emléktáblára vésték: „Fehér gyolcsban, setét éjben / – Ezerötszáz tizennégyben – / A kakas épp harmadszor szólt, / Dózsa feje Szegeden volt.” Oláh-Gál Robert matematikus, a Sapientia adjunktusa bemutatta a fellelhető Dózsa-genealógiákat és Bolyai János feljegyzését Dózsa Györgyről. Sándor Imre és Kempelen Béla nyomán a makfalvi és uzapaniti Dúzsa család életfáját rajzolta meg. Eszerint Dózsa György nagyapja és apja Dálnokon élt, Dózsa unokatestvérének leszármazottjai alapították meg a makfalvi, illetve magyarországi, uzapaniti ágat. A matematikus kitért arra is, hogy Bolyai János 1848. december 30-án a General Kommandóhoz írt levelében említi a parasztvezért: akit „borzasztóbbnál borzasztóbb marha-módra” megöltek. A vezér alakja Szücs György, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese Keressük Dózsát – Dózsa alakja a magyar képzőművészetben című előadásában a vezérről alkotott festményeket, szobrokat, plaketteket, bélyegeket, pénzeket sorjázta. Míg az első rajzokban negatív szereplőként jelent meg, Madarász Viktortól ez megváltozott, sőt, a lázadó, nemzeti ellenállás megjelenítőjeként szerepelt. Jelenléte Romániában is kimutatható. Biró Béla, a Sapientia professzora a szépirodalomban fellelhető Dózsa-mítoszokról rajzolt képet. 81 költemény jelent meg az 500 éves születési évfordulóig, akkor is sok, azóta is, reménytelen az összes számbavétele, mondotta. Taurinus 1519-ben megjelent latin nyelvű, Keresztes háború, avagy a keresztesek rabszolgaháborúja (Stauromachia) című munkája talán az első programszerű performansz. A mindenkori demokratikus törekvések mitikus megjelenítését szolgálta alakja. Petőfi A nép nevében című versében tovább mitizálja, költészetében válik a politikai mitológia elemévé, majd Ady Dózsa György unokája című verse folytatja a sort. A román politikum is átveszi, és kisajátítja Dózsát. Újabban a Dózsa-motívumot a szélsőbal és szélsőjobb használja. Tapodi Zsuzsanna Mónika, a Sapientia docense Dózsa alakját elevenítette fel több magyar epikai műből. Csutak Judit, a Márton Áron Gimnázium magyartanára Juhász Ferenc A tékozló ország című Dózsa-eposzát elemezte. Tüdős S. Kinga sepsiszentgyörgyi művészettörténész a magyar nemzeti levéltár Országos Levéltárának gyűjteményében található két, a XVI. század folyamán székelyeknek adományozott címeres levelet mutatott be. Kortársak Hegyi Géza, az Erdélyi Múzeum-egyesület kolozsvári kutatója az erdélyi jobbágyterhek helyzetét ismertette a 15–16. század fordulóján az erdélyi káptalan anyagából kimutathatóan. B. Garda Dezső történész, a Babeş–Bolyai Tudományegytem gyergyószentmiklósi docense Dózsa György kortársát, Gyergyói Lázár Andrást mutatta be, levonva a következtetést: életpályájuk során valószínűleg nem találkoztak. Balogh László, a Sapientia csíkszeredai főkönyvtárosa három Dózsa-dráma ismertetésére vállalkozott. Hevesi Sándor 1541 című, 1921-ben megjelent drámájából emelte ki Dózsa alakját, és érintette Jókai Mór, valamint Móricz Zsigmond befejezetlen művét. Tévhitek Az előadásokat követő viták során elhangzott: a Dózsáról szóló legendák jók, azokat össze kell gyűjteni, de a történelemtudományban nincs helyük. Ilyen szempontból nagy kárt okozott Márki Sándor munkája, továbbá Eötvös József (Magyarország 1514-ben) és Nemeskürty István (Krónika Dózsa György tetteiről) regénye. Eötvös saját kora paraszti társadalmát vetítette le, de a középkorban nem úgy állt a helyzet. Leszögezték, a keresztesek seregében voltak nemesek is, sokan a gazdag mezővárosok marhapásztorai, tehetősebb polgárai közül kerültek ki. A parasztok nem az elnyomás ellen lázadtak, sok esetben nem a nemesekkel szembeni gazdasági különbségek határoztak. Nagy gazdasági különbségek alakultak ki a paraszti társadalomban, olyan is volt, hogy egyiknek ötvenszer nagyobb mértékű adót kellett fizetnie, mint a másiknak. A jobbágy elköltözhetett, ha talált megfelelő földesurat, a kisnemes nem tudott adókedvezményt biztosítani. Összegzésként a szervező Balázs Lajos, az EME csíkszeredai fiókjának elnöke a konferencia legnagyobb hozadékának azt nevezte, hogy a humán tudományok összefogásával tudtak Dózsáról értekezni. Hozzátette: az anyagok megjelennek kötetben. Balázs Lajos felhívást intézett a dálnokiakhoz: gyűjtsék össze a faluban a Dózsáról szóló legendákat, történeteket, hogy azok megmaradjanak az utókor számára. Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. július 23.Tusványos 25 – Az 1989-es forradalom filmtörténeteit elevenítették fel az MTVA sátrábanAki tévézik, ott van, ahol történik valami – mondta Balogh László rendező-operatőr, a Közszolgálati Közalapítvány (KSZKA) Kuratóriumának elnöke a közmédia tusványosi rendezvénysátrában szerdán rendezett filmvetítésen, amelyen az 1989-es romániai forradalom napjaiban Aradon és Temesváron készült felvételeit mutatta be. Balogh László a Magyar Demokrata Fórum (MDF) akkori szegedi elnökségi tagjaként, a regionális stúdió munkatársaként az elsők között volt, akinek sikerült átjutnia a magyar-román határon a Ceausescu-diktatúra elleni felkelés napjaiban: gyógyszerből és vérkészítményekből álló segélyszállítmányt juttattak el a temesvári kórházakba, ahol sebesült kommunistaellenes felkelők tucatjait ápolták. A Filmes történetekből történelem – Visszatekintés a 25 évvel ezelőtti aradi és temesvári eseményekre című pódiumbeszélgetésen húszpercnyi részletet vetítettek le az 1989. december 22-én és 23-án filmezett többórányi anyagból. Aradon 1989 decemberében Balogh László úgy mondott beszédet a magyarság szolidaritását tolmácsolva a szabadságukért tüntető tömeg előtt, hogy közben hallgatóságát filmezte a városháza erkélyéről. A KSZKA Kuratóriumának elnöke elmondta: a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem először kerültek a nyilvánosság elé a szabadságvágy és a magyar-román szolidaritás megannyi nagyszerű gesztusát megörökítő felvételek, miután a rendszerváltás idején a Magyar Televízió akkori vezetése nem tűzte műsorra azokat. Hozzátette: hamarosan a televíziónézők is találkozhatnak majd ezekkel a történelmi videófelvételekkel, amikor az M1-en futó Szabadság tér '89 című sorozat a temesvári eseményekhez ér. „Magyarokat Romániában olyan kedvesen még nem köszöntöttek, mint akkor minket" – mondta 1989-es élményeiről Balogh László. Rámutatott: Tőkés László akkori temesvári lelkésznek elvitathatatlan érdeme az 1989-es kommunistaellenes felkelés lángra lobbantása. Havasi János moderátor, az MTVA határon túli különmegbízottja kérdésére, hogy mivel magyarázható az a „történelmi amnézia" amely alig néhány hónappal később az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogromhoz vezetett, Balogh László a kommunista pártvezetés és a hírhedt Securitate hatalomátmentését azonosította a visszarendeződés okaként. A közszolgálati média kiemelt figyelemmel kíséri a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor programjait. A helyszíni jelenlét és a rendszeres élő tudósítások mellett összefoglalókat is közölnek, továbbá az eseménysorozat fontos történéseivel a hírműsorokban is részletesen foglalkoznak. A szabadegyetem és diáktábor idei programjaihoz a közmédia kihelyezett stúdióval és közmédiasátorral is hozzájárul. MTI, Erdély.ma 2014. július 24.et erős Közép- Európa erős magyar-román viszony nélkülA magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szerint nem lehet erős Közép-Európa erős magyar-román viszony nélkül. Németh Zsolt a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szerdai tusnádfürdői hivatalos megnyitóján örvendetesnek mondta, hogy gazdasági vegyesbizottsági ülés volt az előző héten, de fontosnak tartotta, hogy az értékközösség területén is előrelépés történjen, bizalmi viszonyt teremtsenek Romániával, s az építkezésbe bevonják a kisebbségek legitim képviseletét is. A bizottsági elnök fontosnak nevezte, hogy a legfelsőbb szintű párbeszédet újraindítsák Magyarország és Románia között. Németh Zsolt szerint Közép-Európával kapcsolatban az elmúlt 25 évet "oldódó bizalmatlanság és egyre erősödő érdekközösség" jellemezte. Kiemelte: gyarapodó Közép-Európát szeretnének, amely biztonságos és a nyugati szövetségi rendszerhez szervesen illeszkedik. Demokratikus Közép-Európát szeretnének, ahol az emberi és kisebbségi jogokat egyaránt maximálisan tiszteletben tartják. Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár rámutatott: sok szempontból szimbolikus jelentőségű az idei esztendő és rendezvény. Értékelése szerint a rendezvénysorozatnak a magyar nemzet életében és a nemzetpolitikában kiemelt jelentősége van. Mint mondta, az elkövetkező napokban lehetőség nyílik a számvetésre és arra, hogy azokat a célokat megfogalmazzák, amelyek a következő negyedszázadra vonatkoznak. Hozzátette: 2010 óta számtalan olyan dolog valósult meg, amely korábban elképzelhetetlen volt, és a munkát folytatni kell. Szeretnék, ha 25 év múlva már a megvalósult autonómiákról vitatkozhatnának, és jó lenne, ha a Partiumot, a vajdasági, felvidéki és kárpátaljai önrendelkezést is ide tudnák sorolni – jegyezte meg. Ha a magyarságról mint erős, gyarapodó nemzetről beszélhetnének, amely újra szeretné megtölteni a Kárpát-medencét, s békében és biztonságban él. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke kiemelte: alapvetően nem az aktuálpolitika határozza meg "a tusványosi köztársaság" jövőképét, hanem egy olyan jövőbe vetett hit, hogy a Kárpát- medencében a magyarság képes jövőt "kigondolni és teremteni" magának. Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke arról beszélt, hogy a jelenlegi kormány nemzetpolitikáról való gondolkodásában Tusványos meghatározó szerepet játszott. Szerinte jó irányba tudják befolyásolni a magyarországi politikusok gondolkodását. Hozzátette: a jövőben erősíteni kell a román-magyar párbeszédet. Tárnok Mária, a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány kuratóriumi elnöke a szervezők nevében elmondta: a 25. táborban 25 helyszínen, több száz előadó fordul meg a hét folyamán. A köszöntők után a hivatalos megnyitón is levetítették a Történtekből történelem – Tusványos 25 című filmet. Az 1989-es romániai forradalom filmes történeteit elevenítették fel a közmédia sátrában Aki tévézik, ott van, ahol történik valami – mondta Balogh László rendező-operatőr, a Közszolgálati Közalapítvány (KSZKA) Kuratóriumának elnöke a közmédia tusványosi rendezvénysátrában szerdán rendezett filmvetítésen, amelyen az 1989-es romániai forradalom napjaiban Aradon és Temesváron készült felvételeit mutatta be. Balogh László a Magyar Demokrata Fórum (MDF) akkori szegedi elnökségi tagjaként, a regionális stúdió munkatársaként az elsők között volt, akinek sikerült átjutnia a magyar- román határon a Ceausescu-diktatúra elleni felkelés napjaiban: gyógyszerből és vérkészítményekből álló segélyszállítmányt juttattak el a temesvári kórházakba, ahol sebesült kommunistaellenes felkelők tucatjait ápolták. A KSZKA Kuratóriumának elnöke elmondta: a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen először kerültek a nyilvánosság elé a szabadságvágy és a magyar-román szolidaritás megannyi nagyszerű gesztusát megörökítő felvételek, miután a rendszerváltás idején a Magyar Televízió akkori vezetése nem tűzte műsorra azokat. Parázs vita Magyarország gazdasági teljesítményéről Parázs vita alakult ki a diáktábor fősátrában szerdán a Fidesz és az LMP képviselői között Magyarország gazdasági teljesítményével és EU-politikájával kapcsolatban. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője arról beszélt, hogy Magyarország jobban teljesít, míg Schiffer András, az LMP frakcióvezetője úgy vélekedett, hogy az ország leszakadó pályán halad az Európai Unióban. Schiffer András megannyi adatot felsorolva állította, hogy növekszik a magyar gazdaság lemaradása az Európai Unió átlagához képest. Seszták Miklós miniszter szerint a magyar lakosság ezt nem így érzékeli, amit az április 6-án tartott parlamenti választás eredménye is jól mutat. Rogán Antal azzal érvelt, hogy a magyar gazdaságpolitikának nemcsak a makrogazdasági mutatók javítása volt a célja, hanem az is, hogy a háztartásokban is érzékelhető legyen a gazdasági teljesítmény növekedése. Népújság (Marosvásárhely) 2014. szeptember 2.Könyvbemutató az új konferenciateremben (Zágon)Felavatták a hét végén a Mikes–Szentkereszty-kastély alagsorában kialakított konferenciatermet. Az esemény a zágoni napok része volt, a szalagot Kis József polgármester és Krzysztof Kuchzynski, Zágon lengyelországi testvértelepülése, Namyslow vezetője vágta el, jelen volt Márton Árpád képviselő, valamint Tamás Sándor megyeitanács-elnök is. Kis József hangsúlyozta: a megyeháza komoly szerepet vállalt a műemléképület felújításában, a munkát a tetővel kezdték, mostanra jutottak a pincéig. A munkálatok során mindvégig igyekeztek megőrizni az épület korhű jellegét. A konferenciaterem első eseményeként mutatták be vasárnap Zágon egyház- és művelődéstörténeti monográfiáját taglaló sorozat első két kötetét. A falutörténet megírásának ötlete Berszán Lajos lelkész nevéhez fűződik. Szerzője Balogh László, szerkesztette Málnási Levente, három-négy éves munka húzódik a kiadás mögött. A szerző elmondta: a most megjelent kötetek az akadémiai és a „falusi” jellegű monográfiák közé illeszthetőek be. Kis József szerint a zágoni utódoknak is szükségük lesz a kötetekre, Tamás Sándor meg is ígérte, hogy egy ennél bővebb, a Székelyföld településeit bemutató sorozatban helyet kapó zágoni monográfia kiadását is támogatja a megyeháza – ugyanis erre vonatkozó programot indítottak a megyei önkormányzatnál. Megjegyezte továbbá: nagyon sokan voltak a könyvbemutatón, ami azt jelenti, Zágonnak nemcsak a múltja, hanem a jelene is erős. Bokor Gábor, Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. július 15.Népfőiskola Kovászna kulturális életéértCsomakőrösön tartotta közös évzáró rendezvényét a kovásznai Fábián Ernő Népfőiskola és az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub. Érdekes előadások, könyvbemutató fűszerezte a programot, az eseménynek a református egyház imaterme adott otthont. A kolozsvári Boér Imre A megújult Zangla címmel tartott élménybeszámolót, a zanglai palotaerődben lévő Kőrösi Csoma Sándor emlékszoba felújításának körülményeit ismertette. A közönség azt is megtudhatta, hogy a munkálatok anyagi szükségleteinek előteremtésében komoly részt vállalt a Csoma Szobája Alapítvány. Gazda József nyugalmazott tanár Az nem lehet… címmel értekezett Vörösmarty Mihály munkásságáról. A rendezvényen bemutatták a kovásznai Tóth Mónika Soványít hiányod című verseskötetét – az ifjú költő nemcsak magyarul, törökül és angolul is ír. Az évzárón közreműködött Pap Elek, Bencze Józsa Otília, Balog István, Deák Gellért Gedeon, mindannyian a Kőrösi Csoma Sándor Líceum tanulói. „Szeretnénk hinni, hogy a Fábián Ernő Népfőiskolának és az Ignácz Rózsa Irodalmi Klubnak pozitív szerepe van Kovászna társadalmi és kulturális életében” – mondta el érdeklődésünkre Gazda József. A havi egy alkalommal tartott összejöveteleken általában 30–60 fős hallgató közönség vesz részt, bárki legyen is a meghívott előadó, a városnak nem kell szégyenkeznie az érdeklődők hiányáért. Általában középkorúak, idősebbek látogatják a rendezvényeket, sajnos a legmagasabb műveltséggel rendelkező kovásznaiak távol maradnak, ritka, hogy tanár vagy orvos vegyen részt, igaz, a pedagógusok többsége ingázó – értékelte Gazda József. Nt. Balogh László esperes, a népfőiskola vezetőjének véleménye szerint a hallgatóság gerincét a belvárosi református egyházközösség nőszövetségének tagjai teszik ki. Igyekeznek a helyi iskola tanulói közül is megszólítani egy-egy korcsoportot, örvendenek, mikor aktív értelmiségiek is időt szakítanak egy kis művelődésre. A megyei tanács támogatásával a Kós Károly Akadémia előadásai is eljutnak Kovásznára a népfőiskola programjaira – mondta a lelkész. Jövőbeni terveit ecsetelve elmondta: olyan értékeket szeretnének felmutatni, melyek a magyarság megmaradásának kérdésével kapcsolatosak, nemcsak közvetlen környezetünkből, hanem Magyarországról is hívnak előadókat. Bokor Gábor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. november 24.Huszonöt éves a szovátai Bernády Közművelődési EgyletTöbb évtizede léteznek–működnek Szovátán civil közművelődési tevékenységek, körök és szerveződések. A hatvanas-hetvenes években a Petelei István irodalmi kör működött – mintegy tíz évig. A fürdőtelepi könyvtárban hozta létre Balogh László könyvtáros, aki Szováta után Sepsiszentgyörgyön íróként megbecsülve élt haláláig. A kört diákok, pedagógusok, könyvtárosok és más foglakozásúak támogatták. A hetvenes-nyolcvanas években a városi könyvtárban Domokos Edit könyvtáros művelődési kört vezetett, sokirányú és változatos programmal. A diktatúra szorításai közepette a kör sok embernek kielégítette művelődési igényét, szervezett keretet biztosított azon értelmiségiek tevékenységének, akik már több éve színvonalas előadásokat tartottak, szakdolgozataikat hazai és külföldi sajtó közölte. A művelődési kör tevékenysége alatt több mint negyven vendégelőadó és vendégművész mutatkozott be. A változások után, 1990-ben Domokos Edit és Bölöni Domokos újságíró egyetértettek, hogy a művelődési kör helyett egy egyesületet kell létrehozni, amit bírósági bejegyzés után már jogi szervezetként lehet számon tartani, és mint ilyen nagyobb a lehetőség a többszintű tevékenységre. Induláskor segítőnk Kovács Katalin és Molnos Ferenc volt. 1990. november 23-án megalakult a Bernády Közművelődési Egylet, amelyet 1991. január 3- án jegyeztek be a Segesvári Bíróságon. A felavatási ünnepség 1991. február 9-én volt. Marosvásárhely nagyvárosi arculatának kialakítója – a XX. század elején – a jeles polgármester, országgyűlési képviselő, dr. Bernády György, a népszerű demokrata. Nemcsak a megyeszékhely modern városképének a kialakításáról gondoskodott, hanem Szovátán a fürdőtelep egyik festői részét ő parkosíttatta nyaralóvillája közelében. "Politikai pályafutásának legeredményesebb éveiben került sor a szovátai vízvezeték- hálózat, kanalizálás kiépítésére, majd később a villany bevezetésére. E tettei teszik őt rokonszenvessé, példamutatóvá a szovátaiak lelkében" – írja a Falvak Népe című újság 1991 márciusi számában Márton Béla tanár. Ugyancsak 1991 márciusában írja Tófalvi Zoltán egyletüdvözlő cikkében a Népújságban, Domokos Kázmért, Petelei Istvánt nem feledve: "Minden lokálpatrióta- melldön-getés, mítoszteremtés nélkül merjük hinni, hogy a megalakult Bernády Közművelődési Egylet magára vállalja a szellemi, művelődési építkezés minden terhét és gyönyörűségét. A nagy elődök ragaszkodása a figyelmeztető példa: Szovátát nem elég szeretni. Szovátáért végre tenni is kell! (...) A ránk zúduló információ-áradatban azokat a fogódzókat kell keresnünk, amelyek erősítik nemzetiségi létünk értékteremtő szenvedélyét." Az alakuló gyűlésen elnökké Mester Zoltán laboratóriumi főasszisztenst választották, alelnöknek Bodó Anna tanárnőt, titkárnak Domokos Edit könyvtárost; majd a későbbi választások során alelnök lett Fülöp Judit, Bán Dolli, és titkár Kiss János. A tagság a kezdeti 120 alapító tagról 160-170-re gyarapodott, kiválások, elhalálozások, illetve új tagok belépésétől függően. A vezetőtanács pedig 15, illetve 10 tagú volt az elmúlt évtizedekben. Most nyolctagú, s a kezdetektől máig tagja Márton Béla. A BKE tiszteletbeli elnöke Tófalvi Zoltán író, történész. Az egylet a 25 év alatt arra törekedett, hogy az alapszabályzatban megjelölt célokat elérje és teljesítse a Bernády-szellemű elvárásokat: – a helyi hagyományok szerint megszervezni a művelődési életet; – népi hagyományok gyűjtése, ápolása; – találkozók szervezése művészekkel, írókkal, tudósokkal; – együttműködni más hazai és külföldi civil szervezetekkel; – ünnepek, évfordulók megtartása, emlékező ülések; – műemlékvédelem; – könyvbemutatók, kiállítások stb. szervezése. Az egyik tisztújító közgyűlésen hangzott el az elnöki beszámolóban: "A közművelődésbe, magyar kisebbségi kultúránkba – ki merem mondani – szerelmesnek kell lenni. S mi a szerelem? Adok is, kapok is. Aki ezt nem érzi, az Kazinczyval szólva »hagyja másnak az áldozatot!«" Az elmúlt huszonöt év mindenik éve, hónapja – akár hete – sugall egy újabb és újabb gondolatot a hétköznapok, ünnepnapok hosszú során, hiszen változunk, tapasztalunk, és csodálkozunk, hogy változik a világ is körülöttünk. Sok kérdésre feleletet ad az élet, sok változatlanul gyötör. Gondolatok, kultúrforgácsok kívánkoznak a visszaemlékező elé 2015-ben. Próbáljuk aprítani vékonyabb szeletekre közművelődésünket, a Szovátáét, a Bernádyét. A huszonöt év művelődési közterét, életterét – mai szóval a kultúrai térerőt – kíséreljük meg azonosítani. Ebben a térerőben sokszor nem olyan látványos a munka, sok a háttértevékenység, ami nincs kiplakátolva, máskor telt házas ünneppé nemesedik erőfeszítésünk a kultúra járhatóbb, ismertebb útjain. Itt lehet elidőzni a közművelődés már említett két pólusán: adni és befogadni. Az előbbit nem hanyagoltuk el a huszonöt év alatt, sőt, cáfoltuk a nem jóindulatú "gittegylet" minősítést. Az utóbbi, a kapni, befogadni kérdés már véletlenszerűbb, és ezt a véletlent nagyon sok nem véletlen tényező befolyásolja (televízió, internet, szabadidő, érdektelenségig fokozódó távolság a közösségi szellemtől stb.). A befogadónak, íme, mit adott huszonöt év alatt a BKE, azzal a megállapítással együtt, hogy fontos feladata az ernyőszervezeti szerepkör, amennyiben jogi, logisztikai és infrastrukturális hátteret biztosított több szerveződésnek a múltban és a jelenben is: Intermezzo kamarakórus (Fülöp Judit karnagy vezetésével), Mezőhavas népi zenekar (Mátyus Vilmos vezetésével), Sóvidék kulturális folyóirat (főszerkesztő Szolláth Hunor), a szovátai 15. Mátyás hagyományőrző huszárezred lovas csapata (vezetője Lázár Béla huszárkapitány), Harmat néptáncegyüttes, játszóház (Fábián Gabriella és Kiss Enikő vezetésével), Gizmó diákújság, Szarkafészek színjátszók (vezető Kovács Katalin). Az egylet partnerségi kapcsolatot tartott fenn a szovátai iskolákkal is. A BKE szervezési munkájában huszonöt év alatt tehát a következőket adta: több kiírást megért Szép beszéd verseny, szavalóverseny, március 15. megünneplésére összeállított műsorok, irodalmi évfordulókra szervezett előadások, szavalások előkészítése, képzőművészeti kiállítások szervezése, neves költők, írók, tudósok, színészek meghívása, könyvbemutatók helyi, erdélyi valamint magyarországi szerzőktől, zenés irodalmi műsorok kórusművekkel, kórusnapokon, a Szovátai Tavaszi Kórusfesztiválokon a szervezésben együttműködés, kirándulások szervezése szoboravatásokra, emlékhelyek felkeresésére, kiállításokra, népfőiskolák szovátai szervezésekor azok hathatós támogatása, kézimunkakör, Zenei ábécé előadás-sorozat, a Medve-tó születésnapi ünnepeire szervezett kulturális műsorokkal együttműködés, testvérvárosi kirándulások és viszontfogadások, a marosvásárhelyi Bernády Napokon részvétel és koszorúzás, honismereti diákvetélkedőkön részvétel a szervezésben, a Magyar Művészeti Akadémia szovátai tagjainak köszöntőünnepsége, egyszeri, de jelentős esemény: Sánta Csaba szobrászművész Hadiárvacímű szobrának felállítása a városháza udvarán 2001-ben, Petelei István emlékének ápolása, részvétel adventi koncertek szervezésében, farsangi bál szervezése 22 alkalommal. Mindezek megtartása nem jöhetett volna létre, ha nincsenek támogatóink. A támogatás együttműködést is jelent nagyon sok esetben, már induláskor – mintegy tíz évig – a városi könyvtárral. A városi önkormányzat és polgármesteri hivatal állandó segítségét, támogatását kapjuk folyamatosan. További segítőink a református, a római katolikus és az unitárius egyház, a Teleki Oktatási Központ, a Danubius fürdővállalat. Több kereskedelmi egység – most csak a jelentősebbeket említem: Elixon, Larix, Dósa üzletház, élelmiszerüzletek, Borház, Zöldbéka, gyógyszertárak, Polaris, Dan Cristian faragóüzeme –, illetve magánember évenként ismétlődő pénzügyi, tárgyi segítségének örülhettünk. Médiatámogatóink voltak a Szovátai Hírmondó, a Sóvidék Televízió, a Népújság és a marosvásárhelyi rádiócsatornák, illetve újságok. Külön említést érdemelnek azok a szovátai művészek, akik évente egy-egy kisorsolásra bocsátott alkotásukkal voltak a segítségünkre. Mindent összegezve: a huszonöt év alatt jelen voltunk Szováta művelődési életében. Sikerek- kudarcok mérlegén a sikerek látványosabbak, a kudarcok tanulságosabbak. A Bernády Közművelődési Egylet vezetésével eltelt két és fél évtized életem szép időszaka lehetett, mert mindig akadtak segítő társak, és mindig akadtak munkánkat igénylő és megbecsülő szovátaiak. Mester Zoltán Népújság (Marosvásárhely) 2016. június 20.Egyetlen tehetség se vesszen el ( Székelyföldi tehetségnap)A tehetséggondozáshoz, a tehetség támogatásához összefogásra van szükség a pedagógusok, a tehetségsegítők, a családok és a magyar fiatal tehetségek között, hisz csak összefogásban válik beváltott ígéretté a tehetség – hangsúlyozta Schanda Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériuma helyettes államtitkára szombaton, a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi tanulmányi központjában tartott harmadik Székelyföldi Tehetségnapon. A Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács (SzTT) által szervezett rendezvényen a tehetséggondozás fontosságáról és mikéntjéről beszéltek a mentorok és a finanszírozók, valamint bemutatkoztak néhányan az SzTT felfedezettjei, támogatottjai közül. Az erdélyi magyarság több mint fele, hatszázezer magyar ember él Székelyföldön, emiatt sokszorosan nagy a felelősségünk a tehetségek gondozása terén – mondta a tehetségnap megnyitóján Bereczki Kinga, az SzTT elnöke. „Tehetségeink fontos értéket képviselnek társadalmunkban, amelyre figyelnünk kell, és ezt a lángot ébren kell tartani. Lassan Székelyföldre összpontosul Erdély magyar jellege, ez a tűz tudja táplálni az erdélyi magyarság életerejét. Fontos feladat ez számunkra, akik itt élünk, és a döntéshozók számára is, akik a legmagasabb szinten döntenek a sorsunkról.” Schanda Tamás ismertette, hogy a nemzeti tehetségprogram civilek, tanárok, professzorok kezdeményezésére jött létre, akik felismerték, hogy szükség van egy rendszerszintű támogatásra a tehetséggondozás területén. Elmondta, 2008-ban a Magyar Országgyűlés összpárti konszenzussal támogatta és fogadta el a 2008 és 2028 közötti időszakra megfogalmazott tehetségprogramot. „Ebből is kitűnik, hogy ez olyan össznemzeti ügy, amely mögé megteremthető a teljes társadalmi konszenzus. Ez az összefogás működteti a mai napig a nemzeti tehetségprogramot civilek, egyházak, szakemberek és a kormány összefogása révén, és részt vesznek benne szakemberek és fiatalok a Kárpát-medence minden pontján.” A helyettes államtitkár kiemelte a magyar adófizetők részvételét is a programban, 2015-ben 333 ezren ajánlották fel adójuk 1 százalékát tehetséggondozásra, ami 1,4 milliárd forintot jelent, ezt a magyar kormány megduplázta, és így 2016-ban 2,8 milliárd forinttal indult a program, amit ettől az évtől kiterjesztettek a határon túli magyar tannyelvű oktatási intézményekre, ugyanakkor az egyéni pályázási rendszerben is részt vehetnek az elcsatolt területek fiataljai. A tehetségtámogatásban eddig évente 350 ezren részesültek, Schanda Tamás azt reméli, ez a szám a közeljövőben növekszik a program határon túlra való kiterjesztése által. A tehetséggondozásról, a Magyar Nemzeti Tehetségsegítő Tanács és a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (Matehetsz) működéséről további adatokat sajtótájékoztatón közöltek az érintettek. Bajor Péter, említett két testület ügyvezető elnöke elmondta, a jelenleg működő tehetségpontok hálózata révén juttatják el az információkat az oktatási intézményekhez, tehetséges fiatalokhoz, ez nem minden esetben sikerül egyforma hatékonysággal a szórványban és a tömbmagyar területeken, de Magyarország különböző régióiban is vannak egyenetlenségek. Úgy tartja, a pedagógusok felelőssége is, hogy egyetlen magyar tehetség se vesszen el, legyen szó tudományokról, művészetekről, kétkezi tehetségről vagy akár szervezői készségről. Balogh László, a Matehetsz elnöke, szakmai vezetője szintén a sajtótájékoztatón vázolta, hogy korábban is voltak tehetségprogramok Magyarországon, 2009 és 2012 között a Magyar Géniusz, 2012–2015 között a Tehetséghidak, de tudatos, szisztematikus tehetségkeresést csak a jelenlegi program biztosít, amely korszerű, és összhangban van nyugat-európai modellekkel. A Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézetének tanáraként a tehetségnap konferenciáján Balogh László Mitől (lehet) tehetség a tehetség(ígéretből) címmel tartott előadást, amelyben a tehetség genetikai, személyiségbeli, intellektuális és a környezeti tényezőktől függő aspektusairól beszélt, amelyeket meghatároz a véletlen, az otthon, az iskola, a közösség és kultúra, a nemi hovatartozás, és hangsúlyozta a szülők, pedagógusok felelősségét az esély megteremtésében, hogy a meglévő tehetség kibontakozhassék. Szerinte óriási tévedés a mai gyakorlat, hogy az iskolák különböző szakköröket hoznak létre a többlettudás átadására, és ahhoz keresik a diákokat, holott éppen fordítva kellene: meglátni a gyermek tehetségét, és ahhoz igazítani az egyéni fejlesztést. Megállapításával egyetértett a németországi Franz Mönks, az Európai Tehetségsegítő Tanács nyolcvanéves tiszteletbeli elnöke, aki leszögezte: miközben az egyéni tanulási és fejlesztési szükségletek különbözőek, az iskolai tananyag ugyanaz mindenki számára, és ez nincs jól, hisz az alkalmasító oktatás minden gyermeknek jó, de a tehetségeknek szükséglet. Beszélt az iskolán kívüli tudásgazdagító programokról, az intelligenciahányados szerepéről, és hangsúlyozta, az IQ sokat elárul, de nem mindent, mert a személyiséget és a kreativitást nem méri. A tehetséggondozás receptje, hogy sok évtizeden, évszázadon keresztül kell művelni, amit eleinktől tanultunk – állapította meg Sütő István, a vargyasi bútorkészítő és -festő Sütő-dinasztia tizenötödik nemzedékének tagja, aki családja példáján keresztül beszélt a tehetség fenntartásáról, Berszány Tibor, a Bertis üzletlánc tulajdonosa pedig vállalkozóként szólt az adottságokról. A tehetségnap kiemelt mozzanata volt a Csutak Vilmos-díj átadása, amelyet idén hárman kaptak meg. Gazda József kovásznai nyugalmazott magyar nyelv és irodalom tanárnak, közírónak, a kovásznai diákszínjátszás megalapítójának Csutak Vilmos-életműdíjat adományozott a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács, Kakasi Zsolt, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum zenetanára és Szakács Ágnes, a Székely Mikó Kollégium tanítója megosztott Csutak Vilmos-díjban részesült. Az alkalomból három új tehetségpont – a kézdivásárhelyi Kelengye Hagyományőrző Egyesület, a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely és a ditrói Siklódi Lőrinc Általános Iskola – kapott oklevelet, ezek elindíthatják az akkreditálási folyamatot, amely két évet tart. A harmadik Székelyföldi Tehetségnapon közreműködtek: a Plugor Sándor Művészeti Líceum DoReMi gyermekkórusa, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum Kis batyusok néptánccsoportja, Tőkés Zsolt néptáncoktató, valamint egyéni sikeres előadók. Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. június 21.Húszezer átlagon felüliA tehetséggondozás társadalmi összefogást igényel Tévhit, hogy a tehetség utat tör magának, azt gondozni kell, méghozzá szakszerűen, mindehhez társadalmi összefogásra van szükség – erre próbálja felhívni a figyelmet a székelyföldi tehetségnap, amelyet harmadszor szerveztek meg. A vándorrendezvénynek Marosvásárhely és Csíkszereda után ezúttal Sepsiszentgyörgy adott otthont. Egy közösség húsz százaléka átlagon felüli képességgel rendelkezik, egy százaléka pedig kiemelkedő tehetség. Régiónkra kivetítve ez húszezer átlagon felüli képességekkel rendelkező gyereket és fiatal tehetséget jelent, ezek kibontakozását szeretné támogatni a 2013-ban magyarországi mintára megalakult Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács. Székelyföldön mindig volt hagyománya a tehetséggondozásnak, ennek konkrét példája, hogy közösségi összefogásból építettek iskolákat, mint ahogy a Székely Mikó Kollégiumot is. De nemcsak múltja, hanem jelene is van a társadalmi felelősségvállalásnak, hiszen tavaly Székelyföldi Tehetségalapot hoztak létre vállalkozók, közéleti személyiségek – hívta fel a figyelmet Bereczki Kinga, a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács elnöke a tehetségnapon megtartott sajtótájékoztatón. Schanda Tamás ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár a Nemzeti Tehetség Program körül kialakult összefogást hangsúlyozta. Mint mondta, a Magyar Országgyűlés 2008-ban ötpárti konszenzussal támogatta a programot. Magyarországon évente 350 ezer fiatal tehetség kap segítséget, a program kibővítéseként, idéntől a határon túli tehetséggondozással foglalkozó civil szervezetek, köznevelési intézmények is jelentkezhetnek a kiírt pályázatok túlnyomó többségére, de egyénileg is lehet pályázni A Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjra – hívta fel a figyelmet az államtitkár. A civil, szakmai oldalt képviselve szólalt fel Bajor Péter, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács ügyvezető elnöke, aki elmondta, tehetséghálózatot hoztak létre, ma már 1400 tehetségpont van a Kárpát-medencében, ahol korszerű pszichológiai, pedagógiai módszertanon nyugvó tehetséggondozás zajlik. Ez a hálózatban működő tehetséggondozás példaértékű, amelyre Európában is kezdenek felfigyelni, tudtuk meg dr. Balogh László egyetemi tanártól, a Nemzeti Tehetségtanács elnökétől. A magyarországi előzményeket ismertetve elmondta, mindig is volt tehetséggondozás, de nem volt szisztematikus tehetségkeresés és egyéni fejlesztés. Megjegyezte, végre a gyermek került a tehetséggondozás középpontjába. A harmadik székelyföldi tehetségnapon szakmai előadásokat és személyes életutakat hallgathattak meg a tehetséggondozásban részt vevő pedagógusok, mentorok, ugyanakkor székelyföldi tehetségek mutatkoztak be. Idén is átadták a Csutak Vilmos-díjakat, amely a tehetséggondozásban kiváló eredményeket felmutató székelyföldi szakemberek elismerése: életműdíjat kapott Gazda József kovásznai nyugalmazott magyartanár, író, valamint megosztott díjban részesült Szakács Ágnes, a Székely Mikó Kollégium tanítónője és Kakasi Zsolt, a Plugor Sándor Művészeti Líceum zenetanára. Gy Turoczki Emese --- Ízig-vérig székely volt A 3. székelyföldi tehetségnap előfutáraként tartottak szoboravatót péntek délután a sepsiszentgyörgyi Eurocenter Amőba Oktatási Központ udvarán. Csutak Vilmos mellszobrát a budapesti alkotó, Túri Török Tibor ajándékozta a 20. születésnapját ünneplő oktatási központnak, a talapzatot a Puskás Tivadar Szakközépiskola készíttette el. – Sokan feltették a kérdést, hogy miért kell még egy szobor Csutak Vilmosról, hiszen van már Sepsiszentgyörgyön, erre én azt válaszoltam, legyen minél több, hiszen minél több Csutak Vilmosra van szükség – emelte ki ünnepi beszédében Bereczki Kinga, az Eurocenter Amőba Oktatási Központ vezetője. – Nehéz időket élünk a romló oktatási helyzetben, gyermekeink, fiataljaink elmennek, nincsenek pozitív példák, amiből erőt meríthetnek. Csutak Vilmos okosan gazdálkodó vezető volt: a Székely Mikó Kollégium legendás igazgatója, tanára, a múzeum őre, majd igazgatója, vezetése alatt épült a Székely Nemzeti Múzeum épülete és a leánygimnázium, azaz a mai Mihai Viteazul Főgimnázium. – Ízig-vérig székely ember volt, Székelyföldért, nemzetéért élt és munkálkodott, olyan pedagógus, aki a legeldugottabb székely faluban nemcsak felkutatta a tehetséges gyermekeket, hanem sorsukat később is követte. Fontos volt számára a tehetség mint érték, de az is, hogy a tehetség azt a közösséget gazdagítsa, amelyik őt kitermelte, olyan példakép volt, akitől a mai tehetséggondozásban is tanulni lehet – hangzott el a szoboravatón. Kisgyörgy Zoltán közíró neves mikós tanárokra emlékezett, beszédét anekdotákkal fűszerezve, de nem felejtve azt sem, hogy adósok vagyunk a híres tanáraink emlékének ápolásával. A mellszobrot az avatón jelen levő alkotó és Molnár György, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet hálózatfejlesztési igazgatója leplezte le, fellépett a Székely Mikó Kollégium két kisdiákja: Miklós Janka szavalt, Balázs Gergő énekelt. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. szeptember 8.Nemzetpolitikai államtitkár: a nemzeti média a közösségért folytatott munka értékét hangsúlyozzaMarkovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: , csütörtök (MTI) - A nemzeti tévék és rádiók - így a szabadkai Pannon RTV is - a közösség számára azt sugallják, hogy a közösségért folytatott munka érték, és a közösség megőrzéséért, boldogulásáért minden tőlünk telhetőt megtenni erkölcsi kötelesség - hangsúlyozta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár csütörtökön a vajdasági Palicson, ahol részt vett a szabadkai Pannon RTV fennállásának 10. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen. Elmondta, hogy a Pannon RTV a magyar nemzet szolgálatáért dolgozik, a negyedmilliós vajdasági magyar közösség összefogását, a közösségi öntudatot élteti, és a Kárpát-medencei összetartozáshoz járul hozzá azzal, hogy havi száz anyagot küld a magyar közmédiának. A Nemzetpolitikai Államtitkárság úgy tartja - folytatta -, hogy a Pannon RTV munkája különleges érték, valamint szellemi és lelki tartalmakat közvetítő, széles körű tájékoztatást nyújt magyar nyelven és magyar szívvel. Kiemelte, hogy a magyar kormány és a nemzetpolitikai államtitkárság fontosnak tartja a dinamikusan fejlődő, magyar nyelven sugárzó médiát, és ezért örömmel segíti működését, ahogyan az az utóbbi években is történt. Pásztor István, a vajdasági képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) kiemelte, hogy az utóbbi években a Pannon RTV a közvélemény-formálás, a tájékoztatás, a művelődés terén megkerülhetetlenné vált. Emlékeztetett arra, hogy a Pannon RTV az utóbbi években intenzív fejlesztésen, fejlődésen ment keresztül, és ez nemcsak az igazgató érdeme, hanem a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap érdeme is, amely segítséget nyújtott, egyebek mellett a dolgozók továbbképzésében. A szerbiai és a vajdasági közmédiával is szoros együttműködés alakult ki, át tudják venni egymástól a műsorokat, és így a Pannon RTV átjárást jelenthet nyelvek és kultúrák között. "Megmutathatjuk magunkat, és látjuk, mi történik körülöttünk" - fogalmazott. Köszönetet mondott a magyar kormánynak, amiért az utóbbi öt évben olyan mértékű támogatást biztosított, amely nélkül lehetetlen lett volna a Pannon RTV fenntartása. Pásztor István megfogalmazása szerint a politika feladata az, hogy megteremtse a média működésének feltételeit. Leszögezte: továbbra is lehet számítani arra a támogatásra, amelyet a VMSZ az utóbbi tíz évben mutatott a Pannon RTV iránt, és ezt folytatni kívánják, és akár már az év végén hozzá lehet fogni az intézmény új székhelyének kialakításához. Bodzsoni István, a Pannon RTV igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy az általa vezetett intézmény egyik legfontosabb célja, hogy hozzájáruljon a magyar-szerb viszonyok fejlesztéséhez. Gazsó L. Ferenc, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. MTI Igazgatóságának vezetője kijelentette: a szabadkai székhelyű rádió és televízió az MTVA társa az összmagyar közmédia megteremtésében. Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának elnöke a közmédia nevében megköszönte azt a támogatást, amelyet a VMSZ nyújtott a tévének, a Pannon RTV vezetőinek pedig azt, hogy a délvidéki történeteket és témákat eljuttatja minden magyarhoz. A Pannon RTV kísérleti adását 2006. augusztus 14-én közvetítették. A Pannon RTV azóta a vajdaság legnézettebb és leghallgatottabb médiumává vált. Palics 2016. október 8.Hencz Hilda: Magyar Bukarest 30. (részletek)Demény Lajos az új korszak bukaresti magyar elitjét számba vevő, válogatott és vitatható listájáról méltánytalanul hiányzik dr. Laky Dezső egyetemi tanár, az 1921-ben Bukarestben született patológus-immunológus, aki 40 évig volt a Victor Babeş Intézet kutatója, és akit a New-York-i Tudományos Akadémia rendes tagjának választott, s több száz tudományos cikk és tanulmány szerzője. Gazdovits Miklós (szül. 1931) mérnök is megérdemelte volna, hogy megemlékezzenek róla: a hadsereg vezérkari ezredese, távközlési szakember, de ugyanakkor az erdélyi magyar örmények történelmének szakértője volt, aki a közösség felkérésére egy könyvet és számtalan cikket írt. A bukaresti magyarságnak mindig is voltak és vannak műépítész-szaktekintélyei, ám őket Demény teljesen mellőzte. A Ion Mincu Műépítészeti Egyetemen tanított a Sebestyén testvérpáros, Victor és Gheorghe. Dr. Sebestyén Gheorghe műépítész (1920–?), a fenti intézet végzettje, egy interdiszciplináris csoportot alakított, 1963-ban egyetemi docens lett. 1987-ben jelent meg Egy lap Románia építészetében. A reneszánsz című könyve. Később kivándorolt Németországba. Egy másik építész, dr. Takács Zoltán (1934) egyetemi tanár, négy éven át volt asszisztense az akadémikus Octav Doicescunak, később Cezar Lăzărescu építész csapatában az otopeni-i repülőtér, a Sala Polivalentă csarnok, a kínai követség épülete, a Postăvăria Română szövetgyár stb. tervezésében társszerző. 2002-ben a Románia Csillaga lovagkeresztjével tüntették ki, 2011-ben pedig a Romániai Építészek Rendje az Omnia-díjat adományozta számára. Demény könyvecskéjében néhány művészt is megemlített: zeneszerzőket és karmestereket: Oláh Tibort, Bács Lajost, Csire Józsefet és Winkler Józsefet, az első három egyetemi tanár is volt, illetve szobrászokat: Balogh Pétert és Kocsis Elődöt és festőket: Balogh Lászlót, Labancz Lászlót és Drócsay Imrét. Ennél természetesen sokkal többen voltak, hisz elég, ha csak azt vesszük figyelembe, hogy a Képzőművészeti Egyetemen mindig voltak és most is vannak magyar tanárok. Illő megemlítenünk néhány átlagosnál híresebbé vált művészt: Lydia Csató Gasman képzőművészt vagy Kőrössy János és Kerestély Zsolt zeneszerzőt, akkor is, ha ők nem vállaltak szerepet a bukaresti magyar közéletben. A rendkívül tehetséges, de sajnos Romániában gyakorlatilag ismeretlen Lydia Csató Gasman értelmiségi családban született 1925-ben Foksányban, és a bukaresti Képzőművészeti Főiskolán tanult 1949–1953 között, Drócsay évfolyamtársaként. Itthon pártvonalas mozgalmi műveket festett, de már korán, 1961-ben elhagyta Romániát. Rövid izraeli tartózkodás után Franciaországba, majd az Egyesült Államokba költözött, ahol Picasso értelmezései és a Virginiai Egyetemen tartott művészettörténeti előadásai révén vált híressé. 2010-ben hunyt el. Kőrössy Jánost (1926–2013) az etnodzsessz kezdeményezőjeként, a legértékesebb romániai dzsesszzenészként tartják számon. Bukarestben alapította nemzetközi sikerű együttesét, a Jancsi Körössy Triót, amelyben Johnny Răducanu is játszott. 1969-es nyugati koncertkörútján az Egyesült Államokba disszidált. Emiatt az 1976-ban megjelenő román dzsesszlexikonból a rá vonatkozó cikket egyszerűen kihagyták. 2006-ban, 80. születésnapja alkalmából koncertezett a Román Atheneumban, ekkor vehette át a Kulturális Érdemrend parancsnoki fokozatát. Kerestély Zsolt (1934) székely származású, a kolozsvári konzervatóriumban végzett; az egyik legismertebb és legtermékenyebb könnyűzeneszerző, háromszor is elnyerte a Román Zeneszerzők Szövetségének Díját. 1964-ben költözött Bukarestbe, a Román Rádió és Televízióhoz került zenei szerkesztőként, itt dolgozott 30 éven át. Párhuzamosan filmzenéket, revüzenét, musicaleket szerzett. Nyugdíjazása után saját zenestúdiót nyitott, fiával, a zeneszerző és hangmérnök Andrei-jel. Vannak esetek, amikor a művész vagy író magyar származásáról nem árulkodik a név. Ludovic Spiess (1938–2006), a Román Opera tenorja anyja révén félig magyar volt. Látványos nemzetközi karriert futott be, később, 1991–1992 között kulturális miniszter, majd 2000–2005 között a Román Opera igazgatója. Az 1925-ös bukaresti születésű Carmen Stănescu színésznőnek ugyancsak magyar volt az anyja. 64 évig játszott a Nemzeti Színházban rangos szerepeket. Habár közzétette emlékiratait, nem tudni mégsem, hogy családjában valaki még beszélte-e a magyar nyelvet, miképp azt sem, hogyan kerültek dédnagyanyjának, a híres budapesti revüszínész Gál Annának leszármazottjai Bukarestbe. Egy másik színész, Ludovic Antal (1924–1970) csángó származású, Miklósfalván született, a papi pályát hagyta ott, hogy kora legnagyobb Eminescu-szavalójává váljék. Róla sincs információ, hogy tudott volna magyarul. Az író Petru Dumitriu (1924–2002), a Családi krónika (Cronică de familie) szerzője anyai ágon magyar származású, anyja, Debreczy Teréz Budapesten született, nemesi család sarja. Nem tudjuk, hogy az író egyáltalán tudott-e magyarul, a családban franciául beszéltek. A kommunista hatalom pártfogoltjaként irigylésre méltó karriert futott be, 1960-ban mégis emigrált. 1994-ben krónikájának A saláta (Salata) című fejezetéből Lucian Pintilie forgatott filmet Egy felejthetetlen nyár (O vară de neuitat) címmel; ebben az egyik mellékszerepet egy anyai ágon szintén magyar színész, a botrányos körülmények között nemrég elhunyt Ioan Gyuri Pascu játszotta. Magyar anyja volt továbbá Francisc Munteanu (1924–1993) és Francisc Păcurariu (1920–1998) írónak is; ez utóbbi inkább a diplomácia terén tevékenykedett, Budapesten tanácsadóként, argentínai és uruguayi követként, az UNESCO-nál Románia képviselőjeként. Az értelmiségieknél sokkal ismertebbek azonban a sportolók, Balázs Jolán (Iolanda Balaş, 1936–2016), atlétikai olimpiai bajnok vagy Birtalan István (szül. 1948), akit három évben is a világ legjobb kézilabdázójának választottak meg. Ugyancsak sikeres kézilabdázó volt Radó Ilona (Elena Jianu – szül. 1928), aki később a Testnevelési Egyetem tanára lett. De a legismertebb sportoló, a labdarúgás népszerűsége miatt, Jenei Imre (szül. 1937) marad. Egy aradi csapatnál kezdett focizni, ahonnan 1957-ben a hadügyminisztérium csapatához, a bukaresti Steauához igazolt. Kiemelkedő eredményeket edzőként ért el, amikor 1986-ban a Steaua megnyerte a Bajnokok Európai Kupáját, ez azóta is a román labdarúgás legnagyobb eredménye. 1998-ban dandártábornoki rangot kapott, 2008-ban a román állam a Sport Érdemrenddel tüntette ki. Látványos karriert futott be a Csíkszeredából származó Cseh Szabolcs (1942) is. A bukaresti testnevelési egyetemen végzett, 1967-ben megalakította az első hivatásos kaszkadőrcsoportot, amely körülbelül 200 román és külföldi film forgatásán vett részt. 1985-ben a német Bunte lap Európa legjobb kaszkadőrének nyilvánította, azonban bevallása szerint ezzel itthon egy vasat sem keresett. 1980-tól a színiakadémián elméleti és gyakorlati előadásokat tartott a színpadi mozgásról és az akciójelenetek kidolgozásáról. A művészek és értelmiségiek új nemzedéke mellett Bukarestbe érkezett egy viszonylag kisszámú munkásság is, akik elsősorban az építkezéseknél tudtak elhelyezkedni. Az erdélyi nők mindig nagyon keresettek voltak azok között, akik még megengedhették maguknak, hogy szolgálót vagy dajkát tartsanak: a becsületesség, szorgalom és komolyság jelképei voltak. Ennek ellenére az 1956-os népszámlálás szerint a bukaresti magyarság létszáma alacsony, csak 11 716 fő. A székelyföldi városok következő évtizedben beinduló iparosítása pedig gyakorlatilag leállította az erdélyi magyarok fővárosba irányuló migrációját. Nagyon hamar beindult az új generációs magyarság asszimilációja is. Az 50-es években érkező családok gyermekei román iskolákba jártak, és nemcsak azért, mert ez „jó pont volt” a személyi dossziéjukban, hanem a rossz tömegközlekedés miatt valóságos kaland lett volna a különböző negyedekből a magyar líceumba eljutni a tanulóknak. A német líceum sokkal elérhetőbb helyen, a Palota téren volt; 1973-ban új székhelyet is kapott 24 osztályteremmel a Romană tér közelében, nagyon sok magyar értelmiségi választotta tehát inkább ezt az iskolát, amely egy európai rangú idegen nyelv elsajátítását is lehetővé tette. Jelentős része a magyar családok gyermekeinek már nem is beszélt magyarul, ezt Rostás Zoltán is megállapította a 80-as évek Bukarestjének multikulturalitása tanulmányozása közben: a főváros egy óriási olvasztókemence volt, amelyben minden kisebbség beolvadt. Az e téren folytatott kutatásainak anyaga sajnos elveszett, a kommunista korszakban nem jelenhetett meg. Az 1979–1980-as iskolai statisztikák igazolják a magyarok asszimilációját. Romániában az alsó- és középfokú oktatásban 212 767 tanuló járt magyar tannyelvű osztályba, további 83 885 magyar tanult román osztályban. Nem áll rendelkezésünkre külön bukaresti statisztika. A sajtónak mint propagandaeszköznek jelentős szerepe volt az új demokrácia megerősítésében és hatalmon tartásában. Rá hárult a népi demokrácia győzelmeinek népszerűsítése, a pártvezérek magasztalása, a nép ellenségeinek, a reakciós és fasiszta elemeknek a leleplezése, a Szovjetunió és a szocialista társadalmi rend felsőbbrendűségének hangoztatása és a háborús uszító imperialista hatalom gyalázása. A kommunista kiadványok manipuláló hatása rendkívüli volt, bárki életét tönkretehette, ha a nép ellenségeként bélyegezték meg, ugyanakkor hatalmas presztízsre tehetett szert az, akit a párt ügyében hasznosként ítéltek meg. (folytatjuk) JÁNOS ANDRÁS fordítása Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. augusztus 10.Sinkáról a hajdúvárosbanSzerdán a kora-esti órákban a nagyszalontai Magyar Házban, Végy karjaidra idő címmel, Sinka István (1897 – 1969) műveiből válogatva tartott előadást Horányi László, esztergomi színművész. Az előadó elmondta, Sinka szellemi értéket hagyott maga után, éppen ezért megérdemli, hogy jobban megismerje munkásságát a nagyvilág. A magyar puszták tehetséges költőjének, prózai műveit keltette életre Horányi László a most bemutatott előadásában. Megelevenedett a táj, a nyájat őrző Sinka, akit gondolatvilágában a természet ihletett, költői képek születtek, láttak napvilágot. A fekete bojtárnak nevezett művekben a kor társadalmi igazságtalanságaira, a mélység és a szolgaság sötét árnyaira is rávilágított. A meggondolatlan szerelemben, Bondár Márta balladájában, a megesett lány tragédiáját mutatta be. Az Anyám balladát táncol címűben pedig a hős elődök iránti végtisztességet nyújtó utódok emlékeiből villantott fel. Horányi László gépzenei kísérettel, Balogh László segédletével (mellékelt képünkön) egy élvezetes átfogó, Sinka Istvánról szóló előadást ajándékozott a hajdúvárosi publikumnak, segítve mindezzel a magyar puszták poétájának, szellemi hagyatékának a jobb megismerését. Befejező akkordként idézzük az előadás azon részéből, amely, talán a leginkább illik Sinkára: „Kelj fel a porból, porig sújtott ember, / ki egykor egeknek / fia voltál, szárnyas lélek, / majd elbukott ártatlanság, aztán egy test / a földdel, s utána földi sebeknek/ hordozója – és vigasztalódj”. Sára Péter / Reggeli Újság (Nagyvárad) lapozás: 1-30 | 31-57
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
